Hollandia
Hatalmas robbanás Rotterdamban, többen eltűntek - videó
A nagy erejű detonáció ablakokat tört be, lakások falait döntötte le, és autókat rongált meg.
2024.01.30 12:04MTISzemélyautó robbant fel Rotterdamban, a szomszédos lakóházban tűz ütött ki, három eltűnt után kutatnak - tájékoztatott a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál kedden az érintett körzet katasztrófavédelmi hatóságának közlését idézve.
A beszámoló szerint a robbanás Rotterdam Zuidwijk nevű kerületében történt éjszaka, egyelőre ismeretlen okból. A nagy erejű detonáció ablakokat tört be, lakások falait döntötte le, és autókat rongált meg.
A felrobbant autó melletti lakóházban tűz ütött ki, amit a tűzoltók időközben eloltottak, így az igazságügyi nyomozók megkezdhették a robbanás okának vizsgálatát.
Legalább két ember megsérült, egyiküket kórházba szállították, a háztömbben élő több tucat lakót evakuálták, három embert továbbra is eltűntként kezelnek.
A rotterdami rendőrség szóvivője azt mondta, hogy az okokról csak akkor lehet bizonyítékokat keresni, ha biztonságosan be lehet jutni az épületbe. Ekkor tudják ellenőrizni azt is, hogy a három eltűntet a romok temették-e maguk alá. Felkutatásukra drónokat is használnak - tájékoztatott. Kiemelte: sok minden még mindig tisztázatlan, a helyzet bonyolult. "Nem számítunk arra, hogy néhány órán belül választ kapunk arra a kérdésre, hogy mi okozta a robbanást" - fogalmazott, majd hozzátette: általában gyorsan be lehet jutni az érintett épületekbe kutyák segítségével, de ez a jelen esetben nem lehetséges. Nem világos ugyanis, hogy az épület milyen mértékben vált omladékonnyá a tűz következtében - tette hozzá.
🔥 A strong fire and subsequent explosions destroyed a residential complex in
— 🌕 Mister_ Nikita_X 🫶 (@Mister_Nikita_X) January 29, 2024
Rotterdam. The fire spread to a nearby residential complex on Shammenkamp. The incident began after several explosions occurred in the garage.🫣🔥 pic.twitter.com/98ew4YtwQH
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06