Illegális bevándorlás
Román belügyminiszter: tavaly a határsértők 60 százalékát a magyar határ felé igyekezve fogták el Romániában
Az illegális migránsok csaknem felét (49,4 százalékát) a zöldhatáron fogták el, 47,1 százalékuk járművekben elbújva próbált törvénytelenül átjutni Románia államhatárán, a többiek más módszerekkel próbálkoztak.
2024.01.29 22:30MTIRomániában tavaly 16,5 százalékkal több illegális migránst tartóztattak fel, mint egy évvel korábban, a határsértők több mint 60 százalékát pedig a magyar határ felé igyekezve fogták el - közölte Catalin Predoiu román belügyminiszter vasárnap.
A tárcavezető egy videómegosztón közzétett nyilatkozatában beszélt erről, amikor ismertetett néhány - az illegális migrációra vonatkozó - adatot, amelyeket néhány nappal korábban európai uniós hivatali kollégáinak is bemutatott a Bel- és Igazságügyi Tanács brüsszeli ülésén.
Predoiu megállapította: a tagállamok két, szinte exponenciálisan erősödő nyomással szembesülnek: a migrációval és a kábítószerkereskedelemmel. Rámutatott: mindkettő a szervezett bűnözés eredménye, hiszen az illegális migráció mögött is embercsempész-hálózatok állnak.
A román belügyminiszer elmondta: tavaly 19 793 határsértést észleltek a román államhatáron, ebből 18 990 esetben tartóztatták fel az illetőt tiltott határátlépésért, 803 esetben pedig megakadályozták, hogy - Szerbia felől - illegálisan Románia területére lépjen. A 2022-es adatokhoz viszonyítva 16,5 százalékkal nőtt a határsértés miatt elfogott migránsok száma, ez 2689-cel több esetet jelent. Ugyanakkor 26 721-gyel kevesebb esetben akadályozták meg a Szerbia felől érkező migránsok illegális határátkelését.
Az illegális migránsok csaknem felét (49,4 százalékát) a zöldhatáron fogták el, 47,1 százalékuk járművekben elbújva próbált törvénytelenül átjutni Románia államhatárán, a többiek más módszerekkel próbálkoztak.
A legtöbb határsértést (60,7 százalék) a magyar határszakaszon észlelték főként kilépési irányban, az esetek 23,1 százalékát pedig az ukrán határszakaszon, főleg belépési irányban.
A belügyminiszter szerint Románia tavaly megerősítette az államhatár védelmét és sikerült jelentősen visszaszorítania az illegális migrációt. A román határrendőrök kísérleti programokat vezettek be bolgár, szerb, magyar, moldovai és ukrán kollégáikkal közösen növelik az éberségi és védelmi szintet a határokon.
Predoiu arról is tájékoztatta uniós hivatali partnereit, hogy Románia folytatja a határrendészet felszerelését a szükséges logisztikával, drónokkal, megfigyelő eszközökkel, és a szükséges közlekedési eszközökkel, ebben pedig az Európai Bizottság közösségi forrásokból történő támogatására is számít. A román határrendészet a szakmai felkészültség és integritás szintjének emelésére, a csempészés, illegális migráció és emberkereskedelem megállítására kapott utasítást.
"A határvédelem olyan tevékenység, amely közvetlen hatással van a nemzetbiztonságra, és a csempészés minden szervezett formáját meg kell akadályoznunk" - mondta a román belügyminiszter.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06