Légibaleset
Autóra zuhant egy kisrepülőgép Belgiumban, ketten meghaltak
A fiatal pilóta elvétette a leszállást, majd sikertelen átstartolást követően csapódott földnek.
2024.01.28 16:56MTISzemélyautóra zuhant egy kisrepülőgép a belgiumi Spa város repülőterének közelében, két ember, a sportrepülőgép pilótája és utasa meghalt - jelentette az RTL Info című belga kereskedelmi televízió helyszíni tudósításában vasárnap.
Sophie Delettre, Spa polgármestere a televíziónak elmondta, hogy a Németországból érkezett repülőgép fiatal pilótája elvétette a leszállást, majd sikertelen átstartolást követően csapódott földnek a Spa-Malchamps repülőtér melletti úton, ahol egy autót elsodort. A lángba borult repülőgép és a személyautó teljesen kiégett. A délelőtti órákban megkísérelt leszállást erős szél nehezítette - emelte ki.
Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán azt közölte, hogy két ember, a repülőgép pilótája és utasa halálát erősítették meg. Az autó sofőrje, aki a gépjármű közelében tartózkodott, nem szenvedett sérüléseket.
Részleteket közölve azt írták: a repülőgép az elhibázott leszállást követően a repülőtértől alig 100 méterre, a Spa és Francorchamps közötti főút szélén csapódott a földbe. Az érintett országutat mindkét irányban lezárták a forgalom elől, a helyszínen rendőrök és tűzoltók tevékenykednek. Jelen vannak továbbá a környezetvédelmi hatóságok emberei is, hogy elkerüljék a közeli gyógyfürdő vízgyűjtőinek szennyezését - tájékoztattak.
A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap azt írta, az 1992-ben született, német állampolgárságú pilóta mellett a szintén szerencsétlenül járt utas személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


