Vatikán
Ferenc pápa szerint a vatikáni tudósító nagyságát a szakmai hozzáértés és a lelki alázat adja
Küldetésnek nevezte Ferenc pápa a Rómában dolgozó vatikáni tudósítók munkáját, mivel azt szerinte a szakmai hozzáértés mellett lelki finomságnak és alázatnak kell kísérnie.
2024.01.22 11:12MTIA katolikus egyházfő köszönetet mondott a Szentszéknél akkreditált újságíróknak, operatőröknek, fotósoknak és producereknek munkájukért, amikor hétfőn fogadta őket a Vatikánban. Azt mondta, a vatikáni tudósítók olyan közösséget alkotnak, amely küldetéssel rendelkezik.
"Tudom, mekkora szenvedéllyel, munkátok iránti szeretettel és fáradsággal dolgoztok" - mondta a pápa. Megköszönte, hogy a vatikáni tudósítók nap mint nap követik a Szentszék és az egyház eseményeit, elkísérik a pápát külföldi útjaira, és gyakran vasárnap és más ünnepnap is dolgoznak időt véve el saját családjuktól.
Az újságíró mesterségét az orvoséhoz hasonlította, mivel az újságíró is az emberiséget a betegségei gyógyításával igyekszik jobbá tenni, az újságíró "megtapintja a társadalom és a világ sebeit". Hozzátette, az ismeretek közzétételének szükségességét az igazság szeretetének kell kísérnie.
Arra a kérdésre, hogy miből áll a Vatikán-szakértő újságíró feladata, Ferenc pápa a 80 évesen még mindig aktív spanyol tudósító-pap Antonio Pelayót idézte, aki "a gyorsasága miatt könyörtelen, az egyházat érintő témái miatt kétszeresen kényelmetlen, ma már a médiapiac részét képező" mesterségről írt. Pelayo a vatikáni Kelemen-teremben tartott audiencián, az első sorból hallgatta a pápa szavait.
Ferenc pápa a vatikáni tudósítók főbb tulajdonságai között az alázatot emelte ki. Köszönetet mondott azért a tapintatért, amellyel az egyházat érintő botrányokról írnak.
"Köszönöm erőfeszítéseteket annak érdekében, hogy a látszat mögött megragadjátok a lényeget, nem hajtva fejet a sztereotípiák felületessége és a látványinformáció előre gyártott formulái előtt, melyek az igazság nehéz keresése helyett a tények könnyű katalogizálását és az előzetes sémák szerinti nézeteket választják" - hangoztatta az egyházfő.
A vatikáni újságírónak ellen kell állnia az egyház képét manipulálni akaró tömegkommunikációnak, mely eltorzítja az egyházi híreket politikai értelmezést adva nekik vagy színes, súlytalan hírként kezelve azokat.
"Nem könnyű, de a vatikáni tudósító nagyságát a szakmai ügyészséggel ötvözött lelki finomság adja" - hangoztatta a pápa.
A vatikáni tudósító munkája az igazság felelősségének szilárd sziklájára épüljön a pletyka és az ideológiai olvasat bizonytalan iszapja helyett - mondta Ferenc pápa.
Az egyházfő áldását adta a jelen levő mintegy százötven vatikáni tudósítóra, akiket egyenként köszöntött. Az MTI és a magyar közmédia tudósítójának röviden azt mondta, nem felejtette tavalyi magyarországi látogatását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06