Illegális bevándorlás
Embercsempészettel vádolnak egy horvát diplomatát
Két indiai állampolgárral működhetett együtt.
2024.01.03 14:03MTIA horvát hatóságok elfogtak Zágrábban egy 64 éves horvát állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két indiai állampolgárral együtt embercsempészetben vett részt - közölte szerdán a rendőrség. A külügyminisztérium közölte, hogy egyik munkatársuk, egy diplomata ellen folyik eljárás.
A rendőrség közleménye szerint a hatóságok megállapították, hogy 2023 folyamán az illető haszonszerzés céljával egy indiai állampolgárnak bérbe adta zágrábi családi házát, valamint segítette, illetve lehetővé tette négy bangladesi és öt pakisztáni állampolgár jogellenes belépését, mozgását és tartózkodását Horvátország területén.
Az N1 horvát hírcsatorna közlése szerint a gyanúsított diplomata a rendőröknek azt állította: csak a családi háza alsó szintjét adta bérbe az indiainak, és nem tudott arról, hogy illegális tevékenységet folytat. Hivatalos szerződést a bérbeadásról nem tudott felmutatni.
A rendőrség még tavaly december 27-én kapott bejelentést arról, hogy illegális bevándorlók tartózkodnak egy zágrábi családi házban. A rendőrök a helyszínen találtak egy indiai állampolgárt, akit őrizetbe vettek illegális horvátországi tartózkodás miatt, a házat pedig elkezdték figyelni. Egy nappal később felfedeztek további kilenc illegális bevándorlót, akik az ablakokon keresztül próbáltak meg elszökni a helyszínről. Később kiderült, hogy ők bangladesi, illetve pakisztáni állampolgárok.
A hatóságok a horvát diplomatát és két indiai állampolgárt embercsempészettel vádolnak, az egyik indiainak azonban sikerült megszöknie. Az őrizetbe vett indiai tagadja az ellene szóló vádat, és szökésben lévő honfitársára hárította a felelősséget. Mint mondta, a másik kutatta fel a migránsokat, akik aztán illegálisan léptek be Horvátországba, neki csak az volt a feladata, hogy taxival eljuttassa őket a szlovén határhoz.
A horvát külügyminisztérium közölte: tudomásuk van az egyik tisztségviselőjük elleni nyomozásról, és ha a hatóságok vádat emelnek ellene, akkor a tárca a büntetőeljárásról és a köztisztviselőkről szóló törvény szerint jár majd el.
A migránsok főként Szerbián vagy Montenegrón keresztül érkeznek Boszniába, onnan az európai uniós tag Horvátországba, majd Szlovéniába folytatják útjukat, ahonnan végül Nyugat-Európába szeretnének eljutni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


