Szerbia-belpolitika
Szerbiai választások - Több helyen megismétlik a választást szombaton
Míg a jobboldali ellenzék többé-kevésbé elfogadta a december 17-i voksolás eredményét, a baloldali ellenzék már a voksolás másnapján tiltakozásba kezdett.
2023.12.30 20:32MTIMegismétlik az előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást 35 választóhelyen szombaton a december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.
A baloldali ellenzék napok óta tüntet a teljes választási folyamat megismétlését követelve, az országos választási bizottság azonban az összes erre vonatkozó beadványt elutasította.
Szombaton 7 és 20 óra között a 6,5 millió választópolgár közül 19 543-nak kell ismét az urnák elé járulnia.
Bojan Klacar, a Szabad választásokért és demokráciáért központ (Cesid) vezetője szerint annak ellenére, hogy a Nemzeti gyülekezés nevű jobboldali koalíció a 3 százalékos bejutási küszöb közelében van, nem fogja azt elérni a megismételt voksolás után sem, és a többi induló lista eredményén sem fog lényegesen változtatni az új szavazás.
Míg a jobboldali ellenzék többé-kevésbé elfogadta a december 17-i voksolás eredményét, a baloldali ellenzék már a voksolás másnapján tiltakozásba kezdett. A demonstráció élére a Szerbia az erőszak ellen nevű választói lista képviselői álltak, akik a második helyen végeztek a választáson. Az országos választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb Haladó Párt listája nyerte meg a voksok 46,7 százalékának megszerzésével, míg a második a baloldali ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen elnevezésű listája lett a szavazatok 23,69 százalékával.
A Szerbia az erőszak ellen lista legismertebb politikusa, Marinika Tepic tizenharmadik napja folytat éhségsztrájkot a választás megismétlését követelve.
Aleksandar Vucic köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy a szombati megismételt választásokat követően lezárulhat a választási folyamat, és kihirdethetik annak végleges eredményeit, hogy Szerbia ne vesztegessen erre több időt, az új kormányra ugyanis számos fontos feladat vár.
A szerbiai jogszabályok szerint a választás végleges eredményeinek kihirdetését követően harminc napon belül kell megalakulnia a parlamentnek, és a parlament alakuló ülését követően kilencven napon belül kell felállnia az új kormánynak. A Szerb Haladó Párt még nem közölte, kit javasol miniszterelnöknek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06