Migráció
Belga uralkodó: a közel-keleti konfliktus erőszakosságát nem szabad Belgiumba importálni
Belgiumnak példát kell mutatnia az által, hogy a belga társadalomban eltérő származású és vallású emberek közös jövőt építenek.
2023.12.25 10:05MTIA közel-keleti konfliktus "hihetetlen erőszakosságát" nem szabad Belgiumba importálni - jelentette ki Fülöp belga király karácsony alkalmával elmondott hagyományos beszédében vasárnap.
Az uralkodó videóüzenet formájában közzétett karácsonyi beszédében emlékeztetett, hogy a nemzetközi színteret idén a fegyveres konfliktusok és háborúk uralták úgy Ukrajnában, mint Kongóban vagy Szudánban, majd azt mondta: "az elmúlt hónapokban pedig példátlan erőszaknak lehettünk tanúi a Közel-Keleten".
"Idén ismét sötét időket éltünk át" - fogalmazott Fülöp belga király, majd hozzátette: "gondolataink a terrorizmus és az elviselhetetlen háborús cselekmények sok áldozatával vannak".
Kijelentette: Belgiumnak példát kell mutatnia az által, hogy a belga társadalomban eltérő származású és vallású emberek közös jövőt építenek. Belgiumnak olyan ország példáját kell mutatnia, ahol teljes a kultúrák közötti egyetértés - mondta.
Fülöp fontosnak nevezte a megosztottság elutasítását, és azt mondta: "az nem jó", ha a társadalomban táborok jönnek létre. Törekedni kell arra, hogy belga társadalom inspiráló legyen, sohasem megosztó - jelentette ki.
"Sajnos a kirekesztésből, a hátrányos megkülönböztetésből vagy a rasszizmusból fakadó erőszak továbbra is jelen van társadalmunkban" - fogalmazott a király, hivatkozva a családon belüli és a szexuális erőszak mellett a verbális erőszakra, amely - szavai szerint - gyakran az internet névtelensége révén terjeszkedik.
"Az elbátortalanító és megbénító félelemnek és gyötrelemnek, végső soron az erőszaknak egy létfontosságú erővel állhatunk ellen: a remény erejével" - fogalmazott.
Tavalyi beszédéhez hasonlóan Fülöp a globális felmelegedés kérdésével is foglalkozott, úgy ítélve meg, hogy az ENSZ 28. nemzetközi éghajlatváltozási konferenciájának (COP28) következtetései "biztatóak". A globális felmelegedés kapcsán a belga király szerint nem naivitás szintén a remény szó választása. Szavai szerint ugyanis a remény energiát ad az olyanokkal való érintkezés által, akik ugyancsak elkötelezettek egy "jobb világ építése mellett".
"A remény ereje a mi gyermekeinkben van, azokban, akik ma és holnap megszületnek. Mert minden új nemzedék erős elkötelezettséget hordoz magában egy jobb jövő építésére" - fogalmazott.
A világot jelenleg jellemző "működési zavarokra" nem a megosztottság szellemében, hanem az együttműködés, a közjóra törekvés által egy fenntartható világ érdekében kell választ találni - zárta karácsonyi gondolatait a belga uralkodó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


