Erőszak
Késsel támadt egy férfi járókelőkre Párizsban, egy halott - videó
A rendőrség szerint a letartóztatásakor a merénylő közölte: nem bírta elviselni, hogy muzulmánokat ölnek szerte a világon.
2023.12.03 12:43MTIEgy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah akbar". Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették - közölte Gérald Darmanin belügyminiszter.
Először a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt, majd a terrorelhárítási ügyészség vette magához az ügyet.
Az elkövető Armand R., 26 éves, Párizs egyik elegáns elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben született francia állampolgár, pszichológiai problémákkal küzd, radikális iszlamista nézetei miatt szerepel a titkosszolgálatoknak az állambiztonságra veszélyes személyekről vezetett nyilvántartásában. Még 2016-ban négy évre elítélték egy merényletterv miatt, szabadulása óta a titkosszolgálatok megfigyelése alatt állt - mondta a helyszínen a belügyminiszter.
L'individu responsable de l'attaque Armand R est fichier S . Trois touristes ont été attaqués par cet homme armé d'un marteau et d'un couteau. Un joggeur a été blessé en tentant de s'interposer . #attaque #paris #quaidegrenelle pic.twitter.com/g4NU27XbEc
— Cpasdeslol (@cpasdeslol_X) December 2, 2023
Az áldozat egy német állampolgárságú férfi, aki turistaként tartózkodott a francia fővárosban. A támadáskor a feleségével és barátjával volt, ők nem sebesültek meg a merényletben. A két sérült egy hatvanas éveiben járó francia és egy külföldi turista, utóbbi állampolgársága nem ismert, nincsenek életveszélyben.
A rendőrség szerint a letartóztatásakor a merénylő közölte: nem bírta elviselni, hogy muzulmánokat ölnek szerte a világon.
"Azt tudom, hogy azt mondta, hogy Allah akbar. Állítólag a taxisofőrnek mondta, aki közbe akart avatkozni, és állítólag a rendőröknek is mondta" - fogalmazott a belügyminiszter, aki szerint az elkövető a rendőröknek arról is beszélt: "dühös amiatt, ami Gázában történik, Franciaország bűnrészes abban, amit Izrael tesz, és elege van abból, hogy muszlimok halnak meg".
A tárcavezető azt is közölte, hogy a merénylő a szüleivel él, és pszichiátriai kezelés alatt áll.
"Nem engedünk a terrorizmusnak. Soha" - írta az X-en Élisabeth Borne francia miniszterelnök, aki támogatásáról biztosította a sérülteket és hozzátartozóikat, valamint köszönetét fejezte ki a rendfenntartó erőknek és a mentősöknek a bátorságukért és a professzionalizmusukért.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06