Románia
Elutasította a román legfelsőbb bíróság Tőkés László fellebbezését kitüntetésének visszavonása ügyében
Tőkés ügyvédje elmondta, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak az ügyben.
2023.10.11 19:35MTIElutasította a román legfelsőbb bíróság Tőkés László fellebbezését a Románia Csillaga állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítése ügyében - írta a jogerős bírósági döntésre hivatkozva szerdán az Agerpres. Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek elmondta: az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak az ügyben.
A román hírügynökség által ismertetett határozat megalapozatlannak ítélte Tőkés László fellebbezését.
A volt püspök a Ceausescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Basescu korábbi államfőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom 20. évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Iohannis jelenlegi román államfő 2016 márciusában visszavonta.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
A volt püspök és politikus bíróságon kérte a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését, ám az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság 2016 novemberében elutasította a kérését.
2021 májusában a román legfelsőbb bíróság elfogadta Tőkés László újabb fellebbezését, és arra kötelezte a Bukaresti Táblabíróságot, hogy tárgyalja újra Tőkés László román állami kitüntetése megvonásának ügyét.
Az újabb alapfokú elutasítás után az ügy ismét a legfelsőbb bíróságra került, mely október 10-re tűzte ki a tárgyalás időpontját. A jogerős ítéletet szerdán közölték.
A felperesek májusban egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón félsikerként értékelték, hogy a legfelsőbb bíróság elfogadta a fellebbezésüket, és azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy októberben végérvényesen megnyerik a pert. Tőkés László az akkori sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: a kitüntetés visszavonása annak a történelemhamisításnak a szerves részét képezi, amely a temesvári népfelkelés lejáratását is célozza.
"E mostani per is a történelmi igazság elismertetéséért folyik, s azért, hogy megálljt parancsoljunk annak a magyarellenes kurzusnak, mely 1989 óta is domináns módon érvényesül Romániában. Épp ezért bátran kijelenthetjük: e per legnagyobb tétje a magyarellenes politika leküzdése" - idézte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) májusi közleményében a volt püspököt.
Kincses Előd ügyvéd szerdán az MTI-nek elmondta: az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak az ügyben, mivel olyan emberjogi értékek sérültek, melyeket ez szigorúan véd.
"Tőkés Lászlót véleménynyilvánításáért fosztották meg a Románia Csillaga kitüntetésétől" - jelentette ki az ügyvéd, aki szerint a döntés a romániai jogállamiság szégyene.
Emlékeztetett, hogy a kitüntetés visszavonását másokkal együtt Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea szociáldemokrata párti politikusok javasolták, akik tagjai a Románia Csillagrendje becsületbíróságának, és Tőkésék tiltakozása ellenére részt vettek a saját javaslatuk elfogadásában. "Tehát egyszerre voltak ügyészek és bírák, ami teljes mértékben elfogadhatatlan" - mutatott rá Kincses Előd.
Felidézte továbbá, hogy a védelemhez való jog is súlyosan sérült, hiszen nem engedték, hogy a becsületbíróság ülésén Tőkés Lászlót ügyvédként képviselje. Miután bemutatta a becsületbíróságnak az országos ügyvédi kamara felhatalmazását, hogy elláthatja Tőkés László ügyvédi képviseletét, Mircea Geoana szociáldemokrata politikus, jelenlegi NATO-főtitkárhelyettes rászólt, hogy bent maradhat, de nem szólalhat meg, így védencével felálltak és elmentek - emlékezett vissza Kincses.
"Tehát ilyen abszolút semmisségi okok állnak fel, emiatt hét év alatt még nem volt olyan bírói tanács, amelyik ezt a két kifogást vizsgálta volna, mindenféle kibúvót találtak" - mondta el az ügyvéd, hozzátéve, hogy meglepte a legfelsőbb bíróság döntése, és az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


