Katasztrófa
Titan-tragédia: kiemelték a búvárhajó roncsait, megtalálták az áldozatokat is
Az emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el.
2023.10.11 07:14MTIAz amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni.
A hatóság kedden kiadott közleménye szerint a roncsok kiemelését és elszállítását a Titan névre keresztelt 6,7 méter hosszú jármű titánból készült zárózsilipjének felszínre hozásával befejezték. A közlés szerint az emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el. A katasztrófa vizsgálatának további lépéseiről később születik döntés, a körülmények vizsgálatában rész vesz az Egyesült Államok és Kanada közlekedésbiztonsági szervezete.
A parti őrség korábbi közleménye szerint az amerikai haditengerészettel kötött megállapodás alapján végezték el a kiemelést, mintegy 3800 méter mélységben, a Titanic roncsaitól mintegy 500 méterre.
A Titan mélytengeri búvárhajó, egy magán tengerkutató vállalkozás tulajdonában volt, és minden valószínűség szerint június 18-án merülés közben roppant össze több ezer méter mélységben öt emberrel a fedélzetén, miközben a Titanic roncsait közelítette meg. A búvárhajót napokig keresték, abban a reményben, hogy utasait épségben kimenthetik. A katasztrófában mind az öt ember meghalt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


