Ukrajna
Lezárták a vizsgálatot a Majdan-tüntetők lelövetése ügyében
Az ukrán főügyészi hivatal vádiratot terjesztett a bíróság elé Viktor Janukovics akkori elnök és több magas rangú volt tisztségviselő ellen.
2023.10.04 19:55MTIAz ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) befejezte a nyomozást a 2014-es kijevi Majdan-tüntetések szétverése és tüntetők agyonlövése ügyében, az ukrán főügyészi hivatal pedig ennek nyomán vádiratot terjesztett a bíróság elé Viktor Janukovics akkori elnök és több magas rangú volt tisztségviselő ellen - közölte honlapján a DBR és a főügyészség szerdán.
Janukovicson kívül az ügyészség vádat emelt többek mellett Vitalij Zaharcsenko volt belügyminiszter, Olekszandr Jakimenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) akkori főnöke, Pavlo Lebegyev volt védelmi miniszter és Szerhij Kuszjuk, az azóta feloszlatott Berkut rohamrendőri osztag vezetője ellen.
A nyomozóiroda közleménye szerint megállapítást nyert, hogy ezek a tisztségviselők 2014. február 18-án és 20-án megalapozott indok nélkül és a hatályos jogszabályok normáit megsértve hozták meg a döntéseket, amelyekkel engedélyezték a rendészeti szervek tagjainak különleges eszközök, katonai felszerelések, lőfegyverek használatát a demonstrálók erőszakos feloszlatása, valamint a tüntetések végleges leállítása érdekében. Az említett tisztségviselők "terrorellenes művelet" címén támadást szerveztek a kijevi főtéren, a Majdanon tüntetők ellen, majd február 20. reggelén elrendelték a demonstrálók lelövését. "Ezt hivatali hatáskörük túllépésével, minden jogalap nélkül tették" - szögezte le a DBR. A nyomozók kiemelték: az exállamfő és a bűnüldöző szervek volt vezetőinek ezen lépései sok áldozatot követeltek Kijev központjában a tüntetők körében, egy nap alatt 67 civil halálát okozták, továbbá 887 civil és 132 rendőr sérült meg. Több mint 16 millió hrivnya összegű vagyoni kár keletkezett.
A felelősségre vonás elkerülése érdekében a volt tisztségviselők elmenekültek Ukrajnából, ezért az előzetes vizsgálatot távollétükben folytatták le.
A felsorolt tisztségviselőket bűnszervezet tagjaként végrehajtott bűncselekményekkel, köztük a gyülekezési jog gyakorlásának jogellenes akadályozásával, hivatali visszaéléssel, több rendbeli, szándékosan elkövetett súlyos testi sértéssel, gyilkossággal, valamint terrorcselekmény megszervezésével vádolják.
Az előzetes vizsgálat azt is megállapította, hogy az SZBU volt vezetője, és az ukrán belügyminisztérium belső csapatainak parancsnoka a Szovjetunió összeomlása után Oroszország fegyveres erőinél szolgált, és megkapta az orosz állampolgárságot, hozzáférést kapott az orosz katonai és államtitkokhoz, és mindenféle támogatást nyújtott az orosz fegyveres erőknek.
"Azzal, hogy parancsot adtak a tüntetők elleni erőszak alkalmazására, az Oroszországi Föderáció érdekében jártak el, amelyre esküt tettek. Tekintettel arra, hogy a vádlottak egy része az ideiglenesen megszállt Krími Autonóm Köztársaság területén bujkál, őket őrizetbe veszik és azonnal átadják a bíróságnak, miután az ukrán fegyveres erők felszabadították a területet" - tette hozzá a nyomozóiroda.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


