EU
Az EB felfüggesztheti Románia hozzáférését az uniós forrásokhoz
Marcel Bolos román pénzügyminiszer szerint az Európai Bizottság felfüggesztheti a Románia által igényelt kifizetéseket a kohéziós alapokból és a helyreállítási tervből is a tervezettnél jóval magasabb államháztartási hiány miatt.
2023.09.14 09:39MTIRománia 4,4 százalékos GDP-arányos deficittel tervezte meg az idei költségvetést, de már az első negyedév után kétségessé vált, hogy tartható-e a hiánycél. A bukaresti koalíciós kormány azóta halogatja a deficit mérséklését célzó intézkedésekről szóló döntést.
"Ha nem hozzuk meg ezeket az intézkedéseket, ugyanolyan helyzetbe kerülhetünk, mint 2010-ben" - figyelmeztetett a pénzügyminiszter a Digi24.ro portálnak adott szerdai interjújában. Bolos felidézte: a 2008-ban kitört gazdasági világválság idején Románia kénytelen volt hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
A pénzügyminiszter már a lemondásával fenyegetőzött a napokban, állítása szerint azért, mert a kormánykoalíció nem képes dűlőre jutni a szükséges megszorítások ügyében. "Be akartam nyújtani a lemondásomat, mert egyetlen tervezett intézkedéssel sem tudok haladni. (.) Közöltem, hogy ha mi, belföldön nem vagyunk képesek meghozni ezeket az intézkedéseket, akkor külső segítségért fogunk folyamodni az IMF-hez" - jelentette ki Bolos.
Szerinte katasztrofális következményekkel járhat, ha a bukaresti kormány nem lép. "Hangsúlyoznom kell, hogy az Európai Unió által végzett modellezés nem sok jót jósol. A költségvetési hiány aggasztó szintre emelkedik. Előrevetítették, hogy mi vár ránk: az uniós források felfüggesztése, az összesé, a kohéziós alapoké és az országos helyreállítási tervé is. Az óra ketyeg" - figyelmeztetett a pénzügyminiszter.
Marcel Bolos kijelentette: ha a kormány nem vezeti be mihamarabb a megszorító intézkedéseket, a költségvetési hiány az év végére a GDP 6,87 százalékára nőhet.
Az eddig közzétett tervek szerint Ciolacu-kabinet az állami kiadások csökkentése mellett többek között egy sor ágazati adókedvezmény megszüntetésére készül, illetve az éves árbevétel 1 százalékával megegyező forgalmi adó kivetését tervezi a nagyvállalatokra és a bankokra. A népszerűtlen döntések meghozatalát az is hátráltatja, hogy 2024-ben helyhatósági és parlamenti választások is lesznek Romániában.
Románia túlzottdeficit-eljárás alatt áll. A 2022-es költségvetési hiány 5,75 százalék volt. A bukaresti kormány vállalta, hogy idén 4,4 százalékra mérsékeli a GDP-arányos deficitet, 2024-ben pedig leszorítja 3 százalékra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
- 6:57 Budai Gyula büntetőfeljelentést tett külföldi kampányfinanszírozás gyanúja miatt
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 5:26 Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06