Ukrajnai háború
Az ukrán védelmi tanács a katonai alkalmatlansági igazolások felülvizsgálatáról döntött
A rendvédelmi szerveknek el kell járniuk minden olyan esetben, amikor a meghozott határozatok nyilvánvalóan megalapozatlanok és jogellenesek voltak.
2023.08.30 20:09MTITöbb korrupciógyanús esetet követően az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerdai ülésén úgy döntött, hogy elrendeli a katonai orvosi bizottságok katonai szolgálatra való alkalmatlanságról szóló határozatainak átfogó felülvizsgálatát - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
A bejegyzés szerint az ülés résztvevői jelentéseket hallgattak meg a belügyminisztérium, az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az Állami Nyomozó Iroda, a hadsereg és az egészségügyi ágazat képviselőitől, továbbá az emberi jogi biztostól és a legfőbb ügyésztől olyan jogsértésekről, amelyekkel alkalmatlansági igazolások kiadásával hozzásegítettek egyes hadköteles ukrán állampolgárokat a katonai szolgálat elkerüléséhez.
A védelmi tanács döntése alapján Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdetétől átfogóan felül kell vizsgálni a katonaorvosi bizottságok által kiadott, rokkantságról, illetve más okból fakadóan katonai szolgálatra való alkalmatlanságról hozott határozatainak érvényességét. A rendvédelmi szerveknek pedig el kell járniuk minden olyan esetben, amikor a meghozott határozatok nyilvánvalóan megalapozatlanok és jogellenesek voltak - fűzte hozzá az elnök az RNBO döntését ismertetve. Hozzátette: az ellenőrzés eredményei alapján felelősségre kell vonni azokat a személyeket, akik hamis alkalmatlansági igazolással a háború kezdete óta eltelt időszakban külföldre távoztak.
Az államfő tájékoztatása szerint a tanács szükségesnek tartja, hogy minél szélesebb lehetőség nyíljon a katonai szolgálatra való alkalmassági vizsgálatok elvégzésére polgári egészségügyi intézményekben. "A katonai vezetésnek teljes mértékben együtt kell működnie a polgári orvosokkal a probléma megoldása érdekében" - szögezte le Zelenszkij. Az RNBO elrendelte a katonai orvosi bizottságok munkájának teljes digitalizálását is annak érdekében, hogy csökkenjen a várakozási idő.
Ezen túlmenően felül kell vizsgálni a katonai szolgálatra való alkalmasság megállapításának rendszerét annak érdekében, hogy a parancsnokok több lehetőséget kapjanak a katonai állomány bevonására a feladatok ellátásába, valamint azért is, hogy kiküszöböljék a korlátozott alkalmasság fogalmával történő manipulációkat - tette hozzá az elnök.
A kormány azt az utasítást kapta, hogy biztosítsa a bizottságok munkájának megfelelő hatékonysági szintjét. "A rendfenntartók ellenőrizni fogják a katonaorvosi bizottságokat, és megtisztítják azoktól, akik pozíciójukat államunk biztonsága és védelme ellen használják fel" - figyelmeztetett Zelenszkij.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


