Korrupció
Bíróságon kell felelnie 2025 elején Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek
A 2007-es kampányának finanszírozása ügyében.
2023.08.25 14:20MTINicolas Sarkozy volt francia államfőnek bíróság előtt kell felelnie 2025 elején 2007-es győztes elnökválasztási kampányának gyaníthatóan törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében - jelentette be péntekeken a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség.
Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt hivatalban.
A más ügyek miatt is eljárás alatt álló exelnöknek - aki tagad minden vádat - a párizsi büntetőbíróságon négy hónapon át kell majd válaszolnia a vádpontokra, a tervek szerint 2025. január 6. és április 10. között - olvasható a közleményben.
A 2011-ben meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőtől származó, feltételezett támogatás ügyében 2018 márciusában indult eljárás Sarkozy ellen passzív korrupció, törvénytelen kampányfinanszírozás, közpénzzel való visszaélés és bűnszervezetben való részvétel gyanúja miatt. A vádhatóság szerint az exelnök szemet hunyt afelett, hogy egykori közvetlen munkatársai, politikai támogatói és a közvetítők megpróbáltak pénzügyi támogatást szerezni a líbiai rezsimtől a 2007-es elnökválasztási kampány finanszírozásához, mégpedig több millió eurós összegben.
A francia hatóságok feltételezése szerint Sarkozy a 2007-es kampányához összesen 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől, ami több mint kétszerese a 21 millió eurós kampányfinanszírozási limitnek.
Az ügyészség eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen hamisítás miatt tett feljelentése nyomán kezdett el vizsgálódni. Az internetes újság ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beleegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Sarkozy 2007-es kampányát.
A 2012-es választáson aztán Sarkozy vereséget szenvedett a szocialista Francois Hollande-tól.
A gyanúsítást akkor a volt francia elnök gyalázatosnak, a dokumentumot pedig hamisítványnak minősítette.
A pénzügyi támogatásról kötött megállapodás tényét az elmúlt években több egykor vezető líbiai politikus és közéleti ember is megerősítette, köztük a francia fegyverszállítási ügyekben közvetítőként szereplő Ziad Takieddine francia-líbiai üzletember, aki a vizsgálóbíróknak elmondta, hogy 2006-ban és 2007-ben a francia belügyminisztérium épületében három alkalommal adott át pénzzel teli bőröndöt, összesen ötmillió eurót Sarkozynek, aki akkor belügyminiszter volt, illetve kabinetfőnökének, Claude Guéant-nak.
A nyomozást 2018 januárban törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával kiszélesítették, miután Nicolas Sarkozy volt kampánystábjainak tagjai is azt vallották, hogy jelentős összegű támogatások érkeztek készpénzben 2007-ben, s őket abból feketén fizették ki.
A korrupcióellenes hivatal tízévi nyomozás után 13 embert gyanúsított meg bűnszövetkezetben való részvétellel. A vádlottak padján a volt elnök mellett ott lesz három volt miniszter is: Claude Guéant-on kívül Brice Hortefeux, aki a belügyi tárcát vezette, és Eric Woerth, aki a gyanús elnökválasztási kampány pénztárosa volt, majd Nicolas Sarkozy pénzügyminiszternek nevezte ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


