Románia
Több rendbontás is történt egy bukaresti oltásellenes tüntetésen
Az AUR szimpatizánsai azért tiltakoztak, mert szerintük a román kormány kötelezővé akarja tenni a védőoltást különböző fertőző betegségek ellen.
2023.08.17 18:22MTIÚjságírót bántalmazott egy résztevő Bukarestben, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csütörtöki tüntetésén, amelyen a párt szimpatizánsai azért tiltakoztak, mert szerintük a román kormány kötelezővé akarja tenni a védőoltást különböző fertőző betegségek ellen.
A radikális politikai alakulat politikusai és több száz szimpatizánsa vonult fel az egészségügyi minisztérium előtt. Az eseményen több rendbontás is történt, a fővárosi csendőrség közölte, hogy az egyik résztvevő megütött egy újságírót, ezért kiemelték a tömegből, és bűnvádi eljárás indult ellene ütlegelés és egyéb erőszakos cselekedetek elkövetése miatt.
Egy másik tüntető felmászott a minisztérium székházának homlokzatára amiatti felháborodásában, hogy nem fogadják a tüntetők küldöttségét. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a tüntetők erőszakkal próbáltak bejutni az épületbe, azonban a csendőrség megakadályozta őket ebben.
Alexandru Rafila egészségügyi tárcavezető a román sajtónak nyilatkozva felelőtlenségnek és félretájékoztatásnak minősítette az AUR állításait. Rámutatott, hogy az országos oltási stratégia - melyet most készülnek elfogadni Romániában - nem írja elő a kötelező oltást.
Arra is figyelmeztetett, hogy a stratégiára azért van szükség, mivel Romániában egyre gyakrabban alakulnak ki gócok a különböző fertőző betegségekből az alacsony oltottsági szint miatt, leginkább a rózsahimlő terjed a gyerekek körében. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztere azt is veszélyesnek nevezte, hogy az AUR szimpatizánsai nem hajlandók az orvosokra hallgatni a kérdésben.
A tiltakozást a kisebbik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője, George Stroe is félretájékoztatásnak minősítette, szerinte az AUR politikusai választási célokra használják fel a témát. Veszélyként értékelte, hogy egyre gyakoribbak a hasonló rendezvények, és hangsúlyozta, hogy ezeket határozottan el kell ítélni, mivel a románok érdekei ellen irányulnak.
Az AUR a koronavírus-világjárvány idején, a Covid elleni oltást ellenzők körében erősödött meg és jutott be a román parlamentbe. Támogatottsága a román lakosság körében a legutóbbi felmérések szerint mára meghaladja a 20 százalékot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06