Nem történt bűncselekmény
Nem tartották fogva és nem kínozták a hétfőn "kiszabadított" nőt
A nő autoimmun betegségben szenved, amelynek különféle súlyos szövődményei vannak.
2023.08.09 07:42MTINem tartották fogva és nem kínozták azt a Franciaországban élő német származású nőt, akit hétfőre virradóra "szabadítottak ki" francia rendőrök, miután a nő az éjszaka folyamán egy német segélyszolgálattól kért segítséget telefonon.
Az 53 éves nő azt állította, hogy német állampolgárságú férje 2011 óta bezárva tartja otthonukban, kínozza és megerőszakolja őt. A nő állítását alátámasztani látszottak a házban talált rácsok, egy "kínzópad" és egyéb körülmények.
Az ügy nagy nyilvánosságot kapott mindkét országban, kedden azonban a francia ügyészség sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mindabból, amit a nő elmondott, semmi sem igaz, és a hétfőn reggel őrizetbe vett férjet még a keddi nap folyamán szabadlábra helyezik.
Az 55 éves férfi elmondta, hogy felesége autoimmun betegségben szenved, amelynek különféle súlyos szövődményei vannak, egyebek közt a kopaszságát okozta, ami miatt megtalálásakor úgy vélték, hogy "leborotválták" a haját.
Az ügyészség szerint alapos orvosi és rendőri vizsgálat támasztja alá, hogy nem történt semmiféle bűncselekmény, a nő a betegsége miatt szorult a négy fal közé.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


