Ukrajnai háború
Az orosz hadsereg korlátozza a közlekedést a Kercsi-szorosban
Megtiltották minden hajó és vízi jármű felszíni és vízalatti közlekedését, horgonyzását, vízre bocsátását, a repülőgépek repülését, az emberek vízben való tartózkodását és egyéb tevékenységeket.
2023.08.03 14:26MTIAz orosz hadsereg navigációs figyelmeztetést adott ki arról, hogy korlátozza a hajók és repülőgépek közlekedését a Kercsi-szorosban, illetve annak légterében - közölte szerdán honlapján az orosz védelmi minisztérium.
Megtiltották minden hajó és vízi jármű felszíni és vízalatti közlekedését, horgonyzását, vízre bocsátását, a repülőgépek repülését, az emberek vízben való tartózkodását és egyéb tevékenységeket. A korlátozás alól kivételt képeznek az orosz haditengerészet, a nemzeti gárda és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hajói, valamint azok a vízi járművek, amelyek a nappali órákban a hajóutakon és az ajánlott útvonalakon közlekednek a Kercsi-szoroson át, vagy a szorosban található kikötőkbe. A dokumentum meghatározta a hajók ellenőrzésére kijelölt területeket is.
Ukrajna július 17-én éjjel két vízfelszíni drónnal támadta a Krími hidat. A támadásban két ember - egy Belgorod megyei házaspár - életét vesztette. A létesítmény közúti része megrongálódott, a kétirányú forgalmat ezen a szakaszon ősszel állítják majd helyre.
Az első ukrán támadás a híd ellen tavaly október 8-án hajnalban történt: az úttesten felrobbant egy teherautó, majd a vasúti pályán kigyulladt egy szerelvény hét, üzemanyagot szállító tartálykocsija. A robbanás következtében hárman meghaltak, a teherautó mellett egy személygépkocsi utasai. A híd két úttesttartó támasza részben leomlott, de a hajóátjáró ívének támaszai nem sérültek meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


