USA

Joe Biden nemzeti emlékhellyé nyilvánította egy afroamerikai tinédzser 1955-ös meggyilkolásának helyszínét

Emmett Till, 14 éves afroamerikai tinédzser ügye egyik kiváltója volt az 1950-es és 1960-as évek amerikai polgárjogi mozgalmának.

2023.07.27 05:30MTI

Amerikai nemzeti emlékhellyé nyilvánította Joe Biden elnök az 1955-ben rasszista indítékkal meggyilkolt Emmett Till halálához köthető helyszíneket.

A Fehér Házban tartott ceremónián az Egyesült Államok faji megkülönböztetéssel kapcsolatos történelmével kapcsolatban az elnök úgy fogalmazott, hogy a "sötétség és tagadás sok mindent elrejthet, de semmit nem töröl ki". A múlttal való szembenézéssel összefüggésben az elnök kijelentette, hogy a tanulnivalók között nem lehet válogatni aszerint, amiről tudomást akar venni az ember és amiről nem.

Emmett Till, 14 éves afroamerikai tinédzser ügye egyik kiváltója volt az 1950-es és 1960-as évek amerikai polgárjogi mozgalmának. A fiatal 1955 nyarán Chicagóból utazott rokonaihoz Mississippi államba, ahol néhány nappal később két helybéli elhurcolta, megkínozta és meggyilkolta, azt állítva, hogy a fiatal kikezdett egy 21 éves fehér nővel. A holttestet négy nappal később találták meg. A fehér esküdtekből álló bíróság a tetteseket felmentette.

Az elnöki döntéssel létrehozott Emmett Till országos emlékhelyek között van a holttest megtalálásának helye, a bíróság, ahol a felmentő ítélet született, valamint a templom Chicagóban, ahol a fiatal temetési szertartását tartották 1955-ben. Emmett Till kedden lett volna 82 éves.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.