Büntetésvégrehajtás
Honduras szigetbörtönt építene a legrettegettebb bűnözőknek
Xiomara Castro elnök korábban jelezte, hogy a kormányzás és az igazságszolgáltatás rendszerszintű reformjával akarja kezelni a bűnbandák által elkövetett erőszakot.
2023.07.20 05:30MTIHonduras azt tervezi, hogy megépíti a nyugati félteke egyetlen szigetbörtönét, és oda küldi a legrettegettebb bűnözőket.
Xiomara Castro, Honduras elnöke korábban jelezte, hogy a kormányzás és az igazságszolgáltatás rendszerszintű reformjával akarja kezelni a bűnbandák által elkövetett erőszakot.
Castro ennek érdekében egy elszigetelt börtönt építtetne kétezer bandavezér számára a szárazföldtől mintegy 250 kilométerre fekvő Hattyú-szigeteken. Az elnök azután döntött így, hogy a bandák 46 nővel végeztek egy börtönben a közelmúltban.
A börtönszigetek egykor megszokott jelenségnek számítottak Latin-Amerikában: Brazíliában, Chilében, Kolumbiában, Costa Ricán, Mexikóban, Panamában és Peruban is volt ilyen létesítmény. A legutolsó börtönszigetet 2019-ben zárták be Mexikóban.
José Jorge Fortín, a hondurasi fegyveres erők vezetője az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában elmondta: kizárólag műhold segítségével lehet majd kommunikálni a Hattyú-szigetekkel. A tisztségviselők azt remélik, ez megakadályozza a bandavezéreket abban, hogy a börtönből irányítsák műveleteiket. A szökés is nehézkes, mert a sziget egy nap hajóútra található a szárazföldtől.
Fortín rámutatott: a cél az, hogy a bandavezérek a teljes társadalommal elveszítsék a kapcsolatot, és valóban megfizessenek bűneikért. Egyelőre nem tudni, hogy mennyibe kerül és mikorra lesz kész a börtön, de Castro arra utasított, hogy mihamarabb építsék fel a létesítményt.
Sok hondurasi kedvezően fogadta a tervezett intézkedést, de jog- és környezetvédők aggodalmuknak adtak hangot.
A sziget több mint három évtizede védett terület, és a Hondurasi Biológusok Szövetsége szerint a létesítmény veszélyt jelent a helyi élővilágra. Lucky Medina, a kormány természetvédelmi illetékese aláhúzta, hogy a börtönt a természettel összhangban, a szabályozásokat követve fogják létrehozni, de mindenképpen megépítik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


