Szudáni válság
Etnikai tisztogatással, háborús bűncselekmények elkövetésével vádolja a szudáni hadsereg a lázadókat
Legkevesebb 87 holttestre bukkantak egy tömegsírban Nyugat-Dárfúr tartományban, a vérengzésért pedig vélhetően a hadsereggel szemben álló RSF és szövetségesei a felelősek.
2023.07.13 18:17MTIA szudáni lázadó erők etnikai és rasszista indíttatású erőszakos cselekményei kimerítik a háborús bűncselekmények fogalmát, és nem maradhatnak következmények nélkül - jelentette ki csütörtökön a Reuters brit hírügynökségnek Nabil Abdullah dandártábornok, a szudáni hadsereg szóvivője.
Erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala aznap közölte: legkevesebb 87 holttestre bukkantak egy tömegsírban Nyugat-Dárfúr tartományban, a vérengzésért pedig vélhetően a hadsereggel szemben álló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) és szövetségesei a felelősek - írta a The Guardian című brit lap.
Abdullah közölte: a lázadó milícia valójában nem a hadsereg, hanem a szudáni állampolgárok ellen lép fel, az RSF tevékenységét pedig rasszista indíttatású etnikai tisztogatásként jellemezte.
Az áldozatok közül sokan a maszalit törzs tagjai voltak.
Az RSF magas rangú tisztségviselői tagadják, hogy a félkatonai szervezetnek bármi köze lett volna a vérengzéshez, mondván, erőik nem keveredtek bele a nyugat-dárfúri konfliktusba, mert szerintük az törzsi jellegű. Egy másik forrás szerint a maszalit törzs tagjai és mások politikai motivációi állnak a vádak hátterében. A tisztségviselő mindazonáltal kijelentette: a szervezet kész részt venni a vizsgálatban, és átadni bármely katonáját, akiről kiderül, hogy törvényt sértett.
A rivális frakciók között áprilisban kirobbant harcokkal párhuzamosan az etnikai indíttatású erőszak is fokozódott az elmúlt hetekben Szudánban. El-Geneina városban szemtanúk és jogvédő csoportok beszámolói szerint az RSF és más arab milíciák támadásokat intéztek a nem arab maszalitok ellen, sok esetben közvetlen közelről lövöldözve az emberekre.
Az ENSZ közleménye szerint a helyi lakosokat június 20-án és 21-én arra kényszerítették, hogy a város melletti nyílt területen a velük kiásatott sekély sírokban tüntessék el a halottakat, köztük nők és gyermekek holttestét.
"A lehető leghatározottabban elítélem a civilek meggyilkolását, továbbá megdöbbent az a tisztességtelen és érzéketlen bánásmód, amelyet a halottakkal, hozzátartozóikkal és közösségükkel szemben tanúsítottak" - fejezte ki megdöbbenését Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki azonnali átfogó nyomozást rendelt el a történtek kivizsgálására.
Jogvédő csoportok szerint Dárfúr régióban eddig több százezren kényszerültek elhagyni otthonukat, sokan a szomszédos Csádba menekültek. Eközben Nyugat-Dárfúr tartományban egész városokat és falvakat fosztottak ki és égettek porig.
A mostani tragédiák miatt sokan attól tartanak, hogy megismétlődnek a 2003-ban történtek, amikor Dárfúraban a jelenleg az RSF fegyvereseinek többségét alkotó dzsandzsavíd milicisták kegyetlenkedtek etnikai kisebbségek tagjaival.
Az öt éven át tartó harcokban mintegy háromszázezren ezren haltak meg.
Szudánban április 15-én törtek ki harcok az az Abdel Fattáh al-Burhán vezette szudáni hadsereg és a vele szemben álló, Mohamed Hamdan Dagalo által irányított RSF és arab szövetségesei között. A főváros, Kartúm mellett a dárfúri térség vált a harcok epicentrumává.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


