Vatikán
Ferenc pápa elrendelte napjaink keresztény mártírjainak összeírását
A katolikus egyháfő külön bizottságot állított fel a szentté avatásért felelős vatikáni hivatalon belül.
2023.07.05 19:45MTIA Krisztus és az Evangélium tanúsításáért életüket áldozó mártírok száma magasabb a mostani időkben, mint a kereszténység első évszázadaiban - írta Ferenc pápa a szerdán kiadott dokumentumban, melyben elrendelte az utóbbi negyed évszázadban meghalt mártírok összeírását.
Ferenc pápa külön bizottságot állított fel a szentté avatásért felelős vatikáni hivatalon belül.
Az Új mártírok - a hit tanúsítói elnevezésű munkacsoport feladata azoknak az összeírása, akiknek vérét ontották Krisztus és az Evangélium tanúsítása miatt az utóbbi negyed évszázadban. A pápai dokumentum hangsúlyozza, hogy a katalógusszerű munka nem kizárólag a katolikus mártírokra vonatkozik.
Ferenc pápa rendelkezése szerint a mai kor mártírjainak összeírása felkészülésnek számít a 2025-ös jubileumi szent évre.
"A vértanúk minden korban jelen voltak az egyház életében (..) korunkban többen vannak, mint az első évszázadokban: püspökök, papok, szerzetesnők és szerzetesek, világiak és családjaik, akik a világ különböző országaiban, életük feláldozásával a szeretet legfelsőbb fokáról tettek tanúbizonyságot" - írta Ferenc pápa.
Hozzátette: korunkban a keresztények még a legveszélyesebb helyzetekben sem mondanak le az őket egybeforrasztó keresztség életerejének tanúsításáról.
"Nincsenek kevesen azok, akik az őket fenyegető veszélyek tudatában, hitüket gyakorolják, vagy részt vesznek a vasárnapi oltáriszentségen. Másokat akkor ölnek meg, miközben erőfeszítéssel azon dolgoznak, hogy a szegények életét segítsék szeretetben, gondozzák a társadalom által kitaszított embereket, a béke adományát és a megbocsátás erejét szorgalmazzák. Mások a történelmi forrongások csendes áldozatai, egyének vagy csoportok. Mindannyiuknak nagy adóssággal tartozunk, és nem felejthetjük el őket" - hangsúlyozta Ferenc pápa.
Az egyházfő által felállított bizottságnak az egyháztól hivatalosan elismert keresztény mártírok mellett, a kevésbé ismert vagy mostanáig névtelen mártírokat is fel kell kutatnia a helyi egyházak, keresztény közösségek és más intézmények segítségével.
A bizottság élére Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa került. Az alelnök Andrea Ricciardi történész professzor, a Szent Egyed közösség alapítója lett, a bizottság titkári feladatait pedig Marco Gnavi plébános látja el, aki már 2000-ben is foglalkozott ezzel a kérdéssel. A tizennégy tagú munkacsoportban több fejlődő világbeli pap is helyet kapott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


