Bűnügy
Lefejezett krokodilokat találtak Queenslandben
Krokodilokat gyilkoló férfi után nyomoznak a hatóságok.
2023.06.14 10:55MTIA queenslandi hatóságok egy ismeretlen elkövető ellen nyomoznak, aki telefonon azt állította, hogy ő végzett két krokodillal, amelyeket az elmúlt két hónapban lefejezve találtak meg az állam északi részén.
Mint David White, egy helyi krokodiltúrákat vezető szakember elmondta: az ismeretlen férfi röviddel az után hívta fel, hogy megtalálták egy sósvízi krokodil levágott fejét májusban.
A The Guardian szerdai online kiadásának cikke szerint White elmesélte, hogy az áldozat egy 40 éves nőstény krokodil volt, amelyet több mint húsz éven át figyelt a Daintree folyónál, és Lizzie-nek nevezte el, mert volt egy olyan szokása, hogy szerinte úgy integetett, mint II. Erzsébet.
Az ismeretlen elkövető azt is közölte, hogy az áprilisban a Cow Baynél megtalált jóval nagyobb, lefejezett krokodillal is ő végzett - tette hozzá White.
A queenslandi környezetvédelmi hivatal szóvivője a napokban jelentette be, hogy a hatóságok vizsgálják a két eset közötti kapcsolatot, és attól tartanak, hogy valaki tudatosan kipécézte a védett állatokat.
A sósvízi krokodilok az 1970-es években kerültek a kihalás szélére vadászatuk miatt, de az állatvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően azóta nőtt a populációjuk.
Jelenleg a becslések szerint 20-30 ezer krokodil él Queenslandben. Védett státuszuk ellenére időről-időre felmerül, hogy ritkítsák a populációt, mivel megnőtt az emberek elleni krokodiltámadások száma.
1985 óta Queenslandben 42 krokodiltámadást jegyeztek fel, ebből 12 halálos kimenetelű volt.
Crocodile murder mystery deepens following discovery of 2nd corpse with 'fileted' head https://t.co/Ww1ZmZdYZb prin @Yahoo
— Eduard Antoniu (@Editwit) June 9, 2023
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


