Korrupció
Korrupció gyanújával bíróság elé állítják a francia munkaügyi minisztert
Mindössze előnyben részesített egy vállalatot egy közbeszerzési pályázaton.
2023.06.04 10:04MTIOlivier Dussopt francia munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszternek bíróságon kell felelnie november 27. és 30. között egy korrupciós gyanú miatt - tudta meg a francia igazságügyi forrásokból az AFP hírügynökség.
A tárcavezetőt azzal vádolta meg a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség, hogy 2009-2010-ben a közép-franciaországi Annonay település polgármestereként és országgyűlési képviselőjeként előnyben részesített egy vállalatot egy közbeszerzési pályázaton. Az ügyben a Saur vízgazdálkodási vállalatot és annak korábbi vezetőjét, Olivier Brousse-t is vád alá helyezték korrumpálás gyanújával.
A miniszter korábban azt mondta, hogy "semmilyen korrupció nem hányható a szemére".
Olivier Dussopt ellen az ügyészség eredetileg egy másik ügyben indított előzetes vizsgálatot, mégpedig Gérard Garouste festő két alkotása miatt, amelyet 2017-ben egy vállalkozás adott ajándékba az akkor még polgármesterként és képviselőként tevékenykedő politikusnak. A vizsgálat célja az volt, megállapítsa, történt-e korrupció az ajándékozáskor.
A Médiapart tényfeltáró portál februárban adta hírül, hogy a miniszternél házkutatást tartottak a hatóságok, ennek során egy közbeszerzési pályázat körüli gyanús előnyszerzési ügyre derült fény. Akkor Élisabeth Borne miniszterelnök és Emmanuel Macron államfő is teljes támogatásáról biztosította a minisztert, aki a több százezres tüntetéseken vitatott nyugdíjreformért felelős kormánytagként a médiában az egyik legtöbbet szereplő politikus volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


