Ukrajnai háború

Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára

Így tiltakozott az ukrajnai háború ellen.

2023.06.02 11:24MTI

Ruhátlanul felmászott a vatikáni Szent Péter-bazilika főoltárára egy férfi csütörtök este, hogy így tiltakozzon az ukrajnai háború ellen.

Az eset nem sokkal a bazilika zárása előtt történt. Egy megrökönyödött látogatónak sikerült a telefonjával videóra venni a jelenetet, a felvételt aztán megosztotta a Telegramon.

A bazilika felügyelői azonnal közbeléptek, lehúzták a férfit az oltárról, és kihallgatásra bekísérték a csendőrségre. Ezt követően átadták őt az olasz rendőrségnek.

A férfiról annyi derült ki, hogy súlyos depresszióval küzd. Elmondása szerint nagy szenvedést okoz neki azoknak az ukrán gyerekeknek a halála, akik az orosz bombatámadások következtében vesztették életüket. A hátán olvasható felirat az ukrajnai gyerekek megmentésére szólított fel. Vatikáni források szerint a férfinak több, saját maga okozta vágás volt a testén.

Legutóbb május közepén történt hasonló eset a Vatikánban. Akkor egy autó száguldott át nagy sebességgel a Vatikán Szent Anna-kapuján, áttörve a svájci gárda és a vatikáni csendőrség két ellenőrző pontján. A biztonságiak még egy lövést is leadtak, hogy feltartóztassák a járművet. A lövés a bal első sárvédőt érte, de az autó továbbhajtott egészen az Apostoli Palota hátsó udvaráig, ahol a vezető kiszállt, és a biztonságiak őrizetbe vették.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.