Fegyverkezés
Kilövése után a tengerbe zuhant az észak-koreai katonai műhold
Phenjan "a lehető leghamarabb" újabb fellövéssel próbálkozik.
2023.05.31 10:39MTINem sokkal a fellövés után a Sárga-tengerbe zuhant szerdán egy észak-koreai katonai felderítő műhold, a hírt a KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentette be.
A tájékoztatás szerint a műhold a Koreai-félsziget nyugati partjainál zuhant le, miután a hibás indítást követően az egyik hajtómű veszített sebességéből. A kudarc okát vizsgálják - tette hozzá a hírügynökség, kiemelve, hogy Phenjan "a lehető leghamarabb" újabb fellövéssel próbálkozik.
A fellövést követően Dél-Koreában több helyen riasztották az embereket, hogy keressenek menedéket.
Észak-Korea a héten erősítette meg, hogy május 31-e és június 11-e között műholdat tervez fellőni, a bejelentés ellen Japán és Dél-Korea mellett az Egyesült Államok is élesen tiltakozott. Adam Hodge, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője leszögezte: a fellövés közvetlenül kapcsolódik a kommunista ország ballisztikus rakétaprogramjához.
"A diplomácia ajtajai nem zárultak be, de Phenjannak sürgősen fel kell hagynia a provokációkkal" - fogalmazott a szóvivő, hozzáéve: Washington minden lehetséges módon kiáll Dél-Korea és Japán biztonsága mellett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


