Olaszország-párt
Silvio Berlusconi bejelentette, továbbra is ő vezeti a pártját
Az általa közel harminc éve alapított jobbközép politikai erő megújítását jelentette be, mégpedig vezetőcsere nélkül Silvio Berlusconi, aki negyvenöt napos kórházi kezelése után nyilatkozott a Corriere della Sera napilapnak hétfőn.
2023.05.22 19:28MTISilvio Berlusconi a legnagyobb olasz újságnak adott interjúval jelezte visszatérését a politikába az egészségi problémái okozta kényszerszünet után.
Elmondta, nehéz időszakot hagyott a háta mögött, de mindig érezte nem csak családja, hanem pártja és a Hajrá, Olaszország! (FI) szavazóinak szeretetét is.
Olaszország volt miniszterelnökét leukémiával és tüdőfertőzéssel kezelték a milánói Szent Rafael kórházban.
A 86 éves politikus hangoztatta, hogy hat hét kórház után ott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is a Hajrá, Olaszország! elnöke marad, és megújítja a pártot.
"Sok teendőm van, és teszem a dolgom mint mindig a FI élén" - jelentette ki Silvio Berlusconi tagadva a helyettesítéséről időnként felröppenő híreket. Hangsúlyozta, pártja megkezdte a 2024-es európai parlamenti választásokra való készülést.
Hozzátette, az 1994-ben alapított Hajrá, Olaszország! kezdettől fogva a megújulás pártjának számít, amely egyrészt meg akarta akadályozni, hogy a kommunisták kormányra kerüljenek, másrészt célként tűzte ki az olasz politika megújítását.
Az FI október óta két szövetségesével, a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette jobboldali Olasz Testvérekkel (FdI) és a Matteo Salvini vezette szintén jobboldali Ligával kormányoz.
Silvio Berlusconi kiválónak nevezte a Melonival és Salvinivel való kapcsolatát.
Megjegyezte, miközben a Demokrata Párt (PD) egyre inkább baloldalra tolódik, az úgynevezett harmadik pólus pedig "még mielőtt megszületett volna, máris meghalt", a Hajrá, Olaszország! az egyedüli, mely keresztény és demokratikus erőként a centrumot képviseli.
A Hajrá, Olaszország! támogatottsága a legutolsó felmérések szerint valamivel több mint hét százalék. Silvio Berlusconi úgy vélte, pártja eredményeit a személye ellen indított igazságügyi üldözés befolyásolja negatívan.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06