Románia
Általános sztrájk kezdődött a romániai közoktatásban
Mintegy 150 ezer pedagógus és az iskolai kisegítő személyzet 60-70 ezer tagja szüntette be meghatározatlan időre a munkát.
2023.05.22 11:11MTIÁltalános sztrájkot hirdetett Romániában a három legnagyobb tanügyi szakszervezet hétfőn, miután nem tudott megegyezni a kormánnyal a több mint 300 ezer embert foglalkoztató ágazat számára követelt béremelésekről. Az érdekképviseletek szerint mintegy 150 ezer pedagógus és az iskolai kisegítő személyzet 60-70 ezer tagja szüntette be meghatározatlan időre a munkát.
Nicolae Ciuca miniszterelnök vasárnap tett még egy utolsó kísérletet arra, hogy lebeszélje a tanárokat a sztrájkról, de a szakszervezetek szerint semmilyen új, érdemi ajánlattal nem állt elő. A kormányfő arra hivatkozott, hogy az oktatási alkalmazottak bérezési problémáira a kidolgozás alatt lévő új közalkalmazotti törvény ad majd választ, hozzátéve, hogy a jogszabály tervezetét július 15-ig készíti el a munkaügyi tárca, és a szeptemberben kezdődő őszi ülésszakban kerül a parlament elé elfogadásra.
A kormány tárgyalóküldöttsége addig is évi kétszeri 1000 lejes (75 ezer forint) támogatást ajánlott fel a pályakezdő, illetve a hátrányos térségekben munkát vállaló pedagógusok számára. Ciuca a párbeszédkészségét hangoztatta, és arra figyelmeztette a tanárokat, hogy a záróvizsgákra készülő diákokat nem kellene ebben az időszakban további stressznek kitenni.
Az érdekképviseletek szerint azonban a kormány az előző napokban is ugyanezzel az ajánlattal állt elő, a sztrájk kirobbantására szavazó szakszervezeti tagok pedig ennek tudatában írták alá, hogy "méltányos bérezésük" kiharcolása érdekében vállalják a munkabeszüntetést és az ezzel járó bérkiesést.
Marius Nistor, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek elnöke szerint a tanárok "nem szociális segélyt kunyerálnak", hanem munkájuk társadalmi jelentőségének megfelelő szintű, inflációkövető bérezést követelnek, azt a vádat pedig, hogy a munkakonfliktus legradikálisabb formáját - az általános sztrájkot - nem volt szerencsés a tanév végére és a küszöbönálló kormányváltás elé időzíteni, azzal hárította el, hogy a döntéshozóknak volt elég idejük megoldást találni a tanárok követeléseire, de a korábbi tüntetéseket és petíciókat szerintük nem vették komolyan.
A sztrájkolók azt követelik, hogy az ágazati bértábla a négyezer lejes (300 ezer forint) országos nettó átlagbér szintjén kezdődjék, míg jelenleg egy kezdő tanár bére nem éri el a 2600 lejt (200 ezer forint). Legutóbb 18 éve volt általános sztrájk a román közoktatásban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
- 12:21 Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezérigazgatójával tárgyalt
- 12:13 Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a mexikói hatóságok
- 11:30 Szimulációban megölte kezelőjét egy MI-vezérelte drón
- 11:24 Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára
- 10:38 Szexet ajánlott egy apácának, majd egy kislánynak egy férfi Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06