Támadás
Autó száguldott át a Vatikán kapuján
Áttörve a svájci gárda és a vatikáni csendőrség két ellenőrző pontján.
2023.05.19 08:13MTIAutó száguldott át csütörtök este a Vatikán keleti Szent Anna-kapuján, áttörve a svájci gárda és a vatikáni csendőrség két ellenőrző pontján - közölte a Szentszék.
A tájékoztatás szerint az autó először megközelítette a kaput, de a svájci gárda megtagadta a behajtást. A sofőr ezután tett egy fordulót. majd nekihajtott a bejáratnak.
A vatikáni biztonságiak a jármű feltartóztatása végett megpróbálták kilőni annak első kerekét. Annak ellenére, hogy a pisztolyból leadott lövés a bal első sárvédőt érte, az autó továbbhajtott egészen a Cortile di San Damasóig, vagyis az Apostoli Palota hátsó udvaráig.
A sofőr ott felszólítás nélkül kiszállt járművéből és a biztonságiak őrizetbe vették.
A 40 év körüli férfit haladéktalanul orvosi vizsgálatnak vetették alá. A vatikáni egészségügyi igazgatóság "pszichikai rendellenességet" állapított meg nála. A férfi jelenleg a vatikáni csendőrség fogdájában van őrizetben.
Egyelőre nem tudni, hogy Ferenc pápa az incidens közelében tartózkodott-e. A katolikus egyházfőnek a Vatikánváros túloldalán van a szállása, a Szent Márta-házban.
Breaking news from Vatican: A man in his 40's drove a car at high speed towards the Vatican, smashing through St. Anna's Gate and into Vatican City. Swiss guard shot at his front tires but he continued into the courtyard past Vatican Bank. He got out of his vehicle and was... pic.twitter.com/m8nhAAJ21k
— Colm Flynn (@colmflynnire) May 18, 2023
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
- 12:21 Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezérigazgatójával tárgyalt
- 12:13 Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a mexikói hatóságok
- 11:30 Szimulációban megölte kezelőjét egy MI-vezérelte drón
- 11:24 Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára
- 10:38 Szexet ajánlott egy apácának, majd egy kislánynak egy férfi Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06