Demonstráció
Franciaországban sok rendőr megsérült, százakat őrizetbe vettek a nyugdíjreform elleni tiltakozásokon
Az erőszakcselekmények zömét Párizsból jelentették.
2023.05.02 08:35MTILegkevesebb 108 rendőr sérült meg és 291 embert vettek őrizetbe Franciaországban a május 1-jei kormányellenes tüntetéseken, az erőszakcselekmények zömét Párizsból jelentették - jelentette kedd hajnalban a The Guardian című brit napilap a francia belügyminiszterre hivatkozva.
Párizsban 25 rendőr sérült meg, egyikőjük Molotov-koktél miatt súlyos sérüléseket szenvedett az arcán és a kezein, a fővárosban 111 tiltakozót vettek őrizetbe - jelentette ki a BFM hírtelevíziónak adott interjújában Gérald Darmanin.
A tárcavezető a Párizsban történt erőszakcselekményekért a tüntetésen felbukkant, becslése szerint mintegy kétezer "szélsőbaloldali radikálist" tette felelőssé, aláhúzva: súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik rendőrökre támadtak vagy köztulajdont rongáltak meg.
Elmondta, hogy hivatalos adatok szerint körülbelül 800 ezren vonultak utcára országszerte, és egyelőre nem tudni, vannak-e sérültek a tiltakozók között.
Sonia Paccaud, a CFDT szakszervezet részéről azt közölte, hogy a Lyonban tartott, alapvetően békés tiltakozásokon szintén "több erőszakos csoport bukkant fel".
Az emberek hétfőn, a munka ünnepe alkalmából vonultak a francia nagyvárosok utcáira, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt, a rendőrség több helyen könnygázzal oszlatott.
A hatóságok adatai szerint a többi között mintegy 8700-an vonultak utcára Strasbourgban, 11 ezren Marseille-ben, 13 500-an Toulouse-ban.
A május elsejei tüntetések előtt nem sokkal az Extinction Rebellion nevű klímaaktivista szervezet festékkel öntötte le az adóelkerüléssel vádolt Louis Vuitton Alapítvány kulturális központ épületének üveghomlokzatát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06