Demszky: nem szabad a konfliktusokat exportálni

Egy csonkaországi leszerepelt politikus jött el Szent László városába - ez a véleményük a Demszkyt dobálóknak!

A magyarországi belpolitikai konfliktusokat nem szabadna exportálni a határon túli magyar közösségekhez - mondta el Demszky Gábor, aki szerint román tárgyalópartnerei is megütközéssel fogadták, hogy "Magyarországról irányított csoport" támadt rá Budapest főpolgármesterére Nagyváradon.

2009.03.03 11:23MTI

Demszky a múlt pénteken mutatta be Keleti éden című könyvét Nagyváradon a Várad című irodalmi folyóirat meghívására.

Az erdélyi Krónika keddi számában felidézte: a rendezvény után a művelődési ház előtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai, valamint rendőrök és csendőrök csoportosultak. "Gyere ki", "Hazaáruló" kiáltások hallatszottak, a rendőrök pedig figyelmeztették a tiltakozókat, hogy ezzel megzavarják a közrendet.

Mire Demszky kiért az épületből, a rendőröknek sikerült néhány méterrel hátrébb szorítani a tiltakozókat, és az elhajításra "előkészített" tojások végül mégsem repültek el. A rendbontó fiatalokat a csendőrségi járművekhez kísérték, akkor azonban Csomortányi István, a Magyar Polgári Párt (MPP) szervezetének alelnöke váratlanul, két rendőr közül leköpte az amúgy békésen álldogáló Szűcs Lászlót, a Várad főszerkesztőjét.

Ezzel kapcsolatosan Demszky az ÚMSZ keddi számában megjelent interjújában kifejtette: "Az ilyen jellegű történések rontják a magyar–magyar viszonyt, és román–magyar dimenzióban is igen károsak. Hiszen mi otthon, Magyarországon hozzá vagyunk szokva a szélsőséges jelenségekhez, megnyilvánulásokhoz. De mi magyarországi politikusok felelősséggel tartozunk azért, hogy a magyarországi szembenállást ne exportáljuk a határon túli magyar közösségekhez. Ezzel szemben viszont az történik, hogy Magyarországról irányított csoport támad rá Budapest főpolgármesterére, Nagyváradon".

Mint mondta, a román rendőröktől tudni, hogy két magyar állampolgár is volt a demonstrálók között. Demszkyt a nagyváradi polgármester tájékoztatta, eszerint a jól ismert személyek között ismeretlen arcok is voltak, teljes harci díszben, vagyis Árpád-sávos zászlóval, fekete egyenruhába öltözve.

Lovassy Cseh Tamás, az EMI nagyváradi elnöke a Krónikának elmondta: nemtetszésüket akarták kifejezni, hogy egy "csonkaországi leszerepelt politikus jön el Szent László városába"

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.