Ukrajnai háború
Szlovákia már az összes MiG-29-es vadászgépét átadta Ukrajnának
A vadászgépek átadásáról márciusban hozott döntés ellen több szlovák ellenzéki párt is tiltakozott.
2023.04.17 11:32MTISzlovákia már az összes - szám szerint 13 - MiG 29-es vadászgépét átszállította Ukrajnába - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi minisztérium közlésére hivatkozva hétfőn.
Eduard Heger kormányfőnek egy tavaly decemberi bizalmi szavazáson megbukott kabinetje, amely azóta ügyvezetőként kormányoz, egy hónapja, online ülésén döntött arról, hogy Szlovákia - teljes készletét - 13 darab MiG 29-es vadászgépet, illetve egy Kub légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának. A szlovák fegyverzet átadásának előzménye, hogy Eduard Heger a február eleji brüsszeli EU-csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott találkozója során ígéretet tett arra, hogy Szlovákia átadja MiG 29-es vadászgépeit Ukrajnának.
A szlovák szaktárca három hete számolt be arról, hogy Ukrajnába szállították az odaígért vadászgépek közül az első négy darabot. Akkor arról tájékoztattak, hogy a vadászgépek átszállítását ukrán pilóták valósították meg a szlovák légierő segítségével. Ezúttal az ügyvezető szlovák védelmi miniszter, Jaroslav Nad azt mondta: a vadászgépek átszállítása "tekintettel a legnagyobb biztonságra" földi úton történt.
A vadászgépek átadásáról márciusban hozott döntés ellen több szlovák ellenzéki párt is tiltakozott, köztük a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, az Ukrajnának történő szlovák fegyverszállítást elutasító Irány (Smer-SD) is, amelynek elnöke, Robert Fico akkor bejelentette: büntető feljelentést tesznek az ügyben a főügyészségen hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.
Szlovákia légterének védelmét - korábbi kormányközlések szerint - ideiglenesen, nemzetközi megállapodások alapján, szomszédos országok látják el.
Szlovákia 2018-ban, Peter Pellegrini kormánya idején döntött arról, hogy az ország 14 darab F-16 Block 70/72 típusú amerikai vadászgépet vásárol MiG-29-es típusú, szovjet gyártmányú vadászgépeinek felváltására. Az akkor közzétett adatok arról szóltak, hogy a 14 amerikai gépért, a pilóták kiképzéséért, a gépekhez tartozó munícióért, valamint logisztikai költségként a következő években 1,589 milliárd eurót fizetnek majd, ez a legmagasabb összeg, amit Szlovákia eddigi történetében a légierő modernizálására jóváhagytak.
Az öt évvel ezelőtt bejelentett döntést megelőzően a szlovák kormányzat svéd JAS-39 C/D Gripen típusú gépek megvásárlásának lehetőségével is számolt. A svéd gépek első darabjainak leszállítását 2019-re, az amerikai Lockheed Martin által gyártott repülőgépek első darabjait leghamarabb 2022-re ígérték. Ez utóbbi megrendelés teljesítésére hivatalos közlések szerint mind ez idáig nem került sor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


