Erőszak
Ezrek menekültek Mianmarból Thaiföldre az intenzív harcok miatt
A 2021 februári katonai hatalomátvétel óta ez az egyik legnagyobb menekülthullám Mianmarból.
2023.04.08 09:46MTIMintegy tízezren menekültek el a harcok elől a nyugat-mianmari Kokko településről, amely egy junta-barát milícia kezén van, és számos kínai tulajdonban lévő kaszinó működik benne - írta pénteken a BBC hírportálja a thaiföldi hatóságokra hivatkozva.
A BBC szerint a két évvel korábbi katonai hatalomátvétel után most menekülnek át legnagyobb számban mianmariak a határon.
A 2021 februári katonai hatalomátvétel óta ez az egyik legnagyobb menekülthullám Mianmarból.
A hadsereg egyelőre nem adott ki közleményt a harcokról.
Két évvel a puccs után a hadseregnek még nem sikerült átvenni az ellenőrzést az ország jelentős területein. Tovább folytatja a harcot a katonasággal évtizedek óta konfliktusban álló etnikai fegyveres csoportokkal a határtérségekben, valamint a nemrégiben alakult Népvédelmi Erőkkel (PDF) az ország többi részén.
Az államcsíny óta sok ezer ember halt meg, és mintegy 1,4 millión menekültek el otthonukból. Az ENSZ szerint megközelítőleg a népesség egyharmada szorul humanitárius segélyre.
A legutóbbi harcok azután kezdődtek, hogy a Karen Nemzeti Felszabadító Hadsereg (KNLA) és szövetségesei határőrállásokra támadtak szerdán Kokko közelében. A két fél vesztesége együttesen meghaladta a nyolcvan embert - közölte a KNLA a BBC thaiföldi munkatársával.
A határmenti térségben tevékenykedő segélymunkások sürgős humanitárius segélyt kértek az iskolákban, kolostorokban és gumiültetvényeken átmenetileg elszállásolt menekültek ellátására.
🔥Hundred of houses burned
— Myanmar Witness (@MyanmarWitness) April 7, 2023
☑️ 24.137754, 96.738591
☑️ Shwegu, Kachin
☑️ 30 March 2023
SAC troops allegedly burnt down Man Wein village destroying over 100 houses.
The alleged perpetrators are LID 88 and its sub-battalions including 10 IB and 77 IB.
Source... pic.twitter.com/p3nsPMmor4
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


