Társadalom
Az olasz családügyi miniszter szerint a béranyaság rasszista
Eugenia Roccella zéró toleranciát hirdetett meg a gyakorlat ellen.
2023.03.27 10:54MTIA béranyaság megalázza a nőket, törvénytelen kereskedelmi tevékenységnek számít, és a szülők kiválasztása rasszizmust hordoz magában Eugenia Roccella családügyi miniszter szerint, aki zéró toleranciát hirdetett meg a gyakorlat ellen az Il Mattino napilapnak adott interjúban hétfőn.
A miniszter nyilatkozatával egy időben a római parlamentben megkezdődött a vita a jobboldali kormány törvénytervezetéről, mely úgynevezett egyetemes bűncselekménynek nyilvánítaná a béranyaságot.
Az anyagi ellenszolgáltatásért vállalt pótanyaságot, valamint annak hirdetését, reklámozását az olasz jogszabályok jelenleg is bűncselekménynek minősítik, ha az az ország területén történik. A kormánypártok javaslata bűncselekménnyé nyilvánítaná a külföldön igénybe vett béranyaságot is.
Eugenia Roccella szerint jelenleg túlzott tolerancia övezi a béranyaság gyakorlatát, ezért van szükség a jogszabályok szigorítására.
A család- és születési politikáért, valamint az esélyegyenlőségért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy a béranyaságot rasszistának tartja. Hangoztatta, hogy a béranyákat fajuk, bőrszínük szerint választják ki: "a magas, szép, szőke, gyakran kelet-európai nő többe kerül, mint a fekete bőrű" - jelentette ki.
Hozzátette, hogy a béranyaság kereskedelmi tevékenységként működik interneten, de nemzetközi vásárokat is rendeznek katalógusokkal. Megjegyezte, a szolgáltatást igénybe vevők jelentős összeget fizetnek, melyből a béranyákhoz csak egy töredék jut el.
A béranyaság megalázza a nőket, a gyermekeket pedig megfosztja az alapvető jogoktól, köztük az egyik biológiai szülő biztosításától - mondta Eugenia Roccella.
A miniszter törvénytelennek nevezte egyes baloldali polgármesterek döntését, hogy az azonos neműek élettársi kapcsolatában nevelt gyerekek anyakönyvezésekor is két szülő nevét tüntetik fel.
A belügyminisztérium februárban rendelkezéssel érvénytelennek nyilvánította a baloldali polgármesterek vezette önkormányzatok gyakorlatát, miszerint két férfi vagy két nő gyermeke esetén mindkettőt szülőnek nyilvánították. A belügyminisztérium a Semmítőszék 2019-es határozatára hivatkozott, amely kimondta, hogy két férfi együttélése esetén, ha gyermekük külföldön béranyaság segítségével született, az olaszországi anyakönyvezéskor csak a biológiai apát szabad feltüntetni szülőként. Hasonlóképpen két nő esetében is csak egyikük minősülhet szülőnek az anyakönyvezés során.
A Semmítőszék azt is megállapította, hogy a másik felnőtt szülőként való elismerése nem az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, hanem ahhoz bírósági döntés szükséges minden egyes esetben.
Mindezek ellenére Róma főpolgármestere, Roberto Gualtieri bejelentette, hogy a főváros továbbra is két szülő feltüntetésével anyakönyvezi két olasz nő külföldön született gyermekét.
Ezzel egy időben a római parlament első olvasatban elvetette az Európai Bizottság kezdeményezte európai szülőségi bizonyítvány bevezetését. Utóbbi kötelezné az EU-tagállamokat, hogy elismerjék egy másik tagállamban létrejött szülői kapcsolatot vagy az arról szóló határozatot az Európai Unión belül bárhol.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06