Vallás
Ferenc pápa tovább szigorította az egyházon belüli visszaélésekre vonatkozó szabályokat
Erősíti az áldozatok védelmét, valamint az egyházi szervezeteket vezető világiakra is kiterjeszti a lelki és fizikai visszaélések büntetését a Ferenc pápa által ellenjegyzett új rendelkezés, amelyet a Vatikán szombaton hozott nyilvánosságra.
2023.03.25 21:56MTIFerenc pápa úgynevezett saját kezdeményezésű (latinul: motu proprio) apostoli levelet bocsátott ki, amely a kezdősorról a Vos estis lux mundi (Ti vagytok a világ világossága) címet kapta.
A 2019 májusában ugyanezzel a címmel megjelent pápai dokumentum módosításáról van szó. Négy évvel ezelőtt Ferenc pápa - az egyház püspöki konferenciái vezetőivel tartott egyeztetést követően - apostoli levélben szigorította az egyház tagjai által elkövetett visszaélések kánonjogi büntetését. A rendelkezéscsomag kinyilvánította, hogy a szexuális visszaélés bűncselekményei "sértik Urunkat", testi, pszichés és lelki károkat okoznak az áldozatoknak, és megsebzik a hívek közösségét.
A most kiadott kilencoldalas új verzió a korábbi apostoli levelet váltja fel április 30-tól.
Újdonságnak számít, hogy a pápa a lelki és testi, közöttük a szexuális bűncselekmények büntetését az egyházi szervezetek korábbi és jelenlegi világi vezetőire is kiterjeszti, abban az esetben, ha a visszaélés vezetésük időszaka alatt történt.
A visszaélések estleges áldozatainak felsorolásában a kiskorúak mellett külön feltüntetik a sérülékeny felnőtteket is.
A dokumentum pontosítja, hogy az egyházmegyéknek milyen szervezeteket, irodákat kell biztosítani a visszaélésekre vonatkozó bejelentések fogadásának megkönnyítésére. Leszögezi, hogy az egyházi kivizsgálást annak a püspöknek kell irányítania, aki a visszaélés helyszínének egyházi területét vezeti. Megerősíti, hogy legitim védelmet kell biztosítani az ügyben érintett személyek jó hírnevének és magánéletének.
Filippo Iannone érsek, a Vatikán jogalkotási hivatalának prefektusa a L'Osservatore Romano szentszéki napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a most kiadott dokumentum az utóbbi négy évben megszületett jogszabályokat, intézkedéseket összegzi. Eredménynek nevezte, hogy a szexuális visszaélések megelőzése és leállítása érdekében az egyházmegyék "bevált módszereket" vezettek be, többek között a papképzés területén is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Elhagyta a hajógyári dokkot Kína első óceánjáró üdülőhajója
- 0:30 Bidló Judit: a transzplantáció egyedülálló szerepet tölt be az egészségügyben
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 Fiúgyermeknek adott életet Eugénia hercegnő, a brit uralkodó unokahúga
- 22:30 Mérgező almabor szedett áldozatokat három orosz régióban
- 21:30 1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban az M1-esen - videó
- 19:59 Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06