USA
Donald Trump-vizsgálat: a New York-i ügyész elutasította a kongresszusi adatigénylést
Alvin Bragg ügyész szerint a kérés nélkülözi a jogalapot és törvénytelen beavatkozás New York szuverenitásába.
2023.03.23 20:42MTIA New York-i ügyészség elutasította a Kongresszus alsóházának kérését csütörtökön a Donald Trump elleni vizsgálatról szóló dokumentumokra vonatkozóan, miközben a városi hatóságok esetleges tüntetésekre készülnek.
Alvin Bragg ügyész példátlan adatigénylésnek nevezte a törvényhozás jogi bizottságának kérését, amely véleménye szerint nélkülözi a jogalapot és törvénytelen beavatkozás New York szuverenitásába.
A közvádló 5 oldalas levélben reagált az alsóházi republikánusok által küldött kérelemre. Jim Jordan, a Képviselőház jogi bizottságának elnöke hétfőn fordult a demokrata ügyészhez az eset példátlanságára hivatkozva, majd szerdán két korábbi New York-i ügyésznek is levelet küldött, amelyben a New York-i ügyészség és az amerikai igazságügyi minisztérium között Donald Trump ügyéről folytatott kommunikációról kért információt .
Trump a múlt héten közösségi oldalán azt írta, hogy az ellene hallgatási pénzek kifizetése miatt indított vizsgálat eredményeként az esküdtszék a vádemelés mellett dönt, aminek nyomán az ügyész várhatóan már kedden elrendeli letartóztatását.
Bragg szerint Trump "hamis várakozásokat" keltett a küszöbön álló letartóztatásáról szóló bejelentésével. Ügyészségi források csütörtökön arról számoltak be, hogy a vádesküdtszék aznap más ügyet tárgyal, pénteken nem ülésezik, így Donald Trumpról legkorábban már csak jövő héten születhet döntés.
A volt elnök elleni esetleges vádemelés hírére New Yorkban és Washingtonban megnövelték hatóságok utcai jelenlétét tüntetésektől tartva, valamint több helyen kordonokat állítottak fel, többi között a New York-i ügyészi hivatal körül, a Trump-torony közelében, Washingtonban pedig a Capitolium épületének környékén.
Donald Trump ellen a New York-i ügyész hallgatási pénzek kifizetésének gyanújával 2019 óta folytat vizsgálatot, amely szerint a volt elnök 2016-ban, nem sokkal az elnökválasztás előtt nagy összegeket jutatott el ügyvédjén keresztül Stormy Daniels felnőttfilmes színésznőnek, hogy ne beszéljen a vele 10 évvel korábban folytatott intim viszonyról.
Trump tagadja, hogy viszonya lett volna a nővel. Az eljárás során a vádesküdtszék meghallgatta Michael Cohent, Trump korábbi ügyvédjét is, aki az ügyész állítása szerint a pénzeket eljuttatta a nőhöz.
Az Egyesült Államok történetében példa nélküli eset lenne, ha Donald Trumpot letartóztatnák, ami volt elnökkel még nem fordult elő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06