Demográfia
Soha nem látott mértékben, egymillióval nőtt Kanada lakossága tavaly
A munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítették.
2023.03.23 09:11MTIElőször nőtt egymillió fővel Kanada lakossága egyetlen év alatt - idézte az ország kormányát a BBC hírportálja csütörtökön.
A lakosság létszáma 38 516 138-ról 39 566 248-ra emelkedett a kanadai statisztikai hivatal adatai alapján.
Ez egyben a legmagasabb növekedési arány - 27 százalék - egyetlen év alatt 1957 óta.
A növekedés forrása részben az a kormányzati szándék, hogy a munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítsék - közölte a hivatal.
Az állandó és ideiglenes bevándorlók számának növekedése "további, a lakhatással, infrastruktúrával, a közlekedéssel és egyéb lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos kihívásokat jelenthet az ország egyes régióiban" - írták a statisztikusok.
A hivatal szerint a növekedést majdnem 96 százalékban a migráció okozza.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kormánya tavaly azt jelentette be, hogy 2025-ig évente félmillió bevándorlót fogadnának be.
A kormány konfliktusok - többek között az ukrajnai háború - és a humanitárius válságok - mint a közelmúltbeli török-szíriai földrengés - sújtotta térségekből érkezőket is befogad.
A kormány szerint az ország népessége 26 év alatt a kétszeresére nőne, ha tartaná az éves 2,7 százalékos növekedést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06