Még nem tudni, ki hibázott

Vonatbaleset Romániában, 12 ember megsérült

Tehervonatba ütközött a gyorsvonat.

2023.03.13 13:00MTI

Romániában 12 utas megsérült, közülük négy kórházba került hétfő hajnalban, amikor az Arad és Bukarest között közlekedő gyorsvonat a Teleorman megyei Rosiorii de Vede térségében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő, gépkocsikat szállító tehervonatba.

A vasúti baleset körülményeiről az első nyolc órában egymásnak ellentmondó információkat közöltek a román hatóságok. A katasztrófavédelem (IGSU) már hajnalban ütközésről beszélt, és arról számolt be, hogy a sürgősségi hívóra érkezett bejelentés alapján "vörös riasztást" adott ki, vagyis a feltételezett tömegszerencsétlenség nagyszámú áldozatának ellátására készülve a környező megyékből mentőegységeit is a helyszínre küldte. Három mobil kórházat, 15 rohammentőt, nyolc mentőautót és a katasztrófavédelem öt, feszítő-vágóval és daruval felszerelt tűzoltókocsiját riasztották a balesethez.

Amikor azonban az IGSU hétfő reggeli tájékoztatása szerint "kiderült, hogy csak hirtelen vészfékezésről volt szó", lefújták a vörös riasztást, nyolc könnyebb sérültet a helyszínen elláttak, négy utast pedig nem életveszélyes fej- és végtagsérülésekkel a Rosiorii de Vede városi, illetve a megyeközpont Alexandria kórházaiba szállítottak. Az Arad-Bukarest gyorsvonat többi utasa a Budapestről ugyanazon az útvonalon később érkező nemzetközi vonattal folytatta útját a román fővárosba.

A román államvasutak (CFR) első közleményei szerint a két vonat nem ütközött össze, hanem a tehervonat utolsó néhány vagonjának a kisiklása miatt foglalt maradt a pálya, és a gyorsvonat mozdonyvezetője nem lassított idejében, így a vészfékezés sérüléseket és pánikot eredményezett az utasok között.

Laurentiu Dumitru, az vasúti balesetek kivizsgálásában illetékes ügynökség (Agifer) igazgatója csak a baleset után nyolc órával, a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva erősítette meg: "kétség sem fér hozzá", hogy ütközés történt.

Elmondta: a 280 utast szállító Arad-Bukarest gyorsvonat a piros jelzést figyelmen kívül hagyva utolérte a Ford gépkocsikat a konstancai kikötő felé szállító tehervonatot, és a két szerelvény olyan erővel ütközött össze, hogy a tehervonat utolsó három kocsija kisiklott, és az azokon szállított gépkocsik közül több is leesett és összetört.

A nyomozás későbbi szakaszában kell majd tisztázni, hogy a mozdonyvezető vagy a tilos jelzésen áthaladó vonat biztonsági rendszerei hozták-e működésbe a vészféket - tette hozzá a szakértő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.