Bűncselekmény
Holttestekből eltávolított szívritmus-szabályozókat hasznosított újra egy bűnszövetkezet
Leleplezték őket Romániában.
2023.02.18 23:38MTIRomániában holttestekből eltávolított szívritmus-szabályozók újrahasznosításával üzérkedő bűnszövetkezetre csaptak le a hatóságok. A legfőbb ügyészség szombaton elrendelte a hálózat irányításával gyanúsított jászvásári orvos őrizetbe vételét.
A vádhatóság szerint a jászvásári Szent Spiridon megyei sürgősségi kórház hivatali visszaéléssel és megvesztegetés elfogadásával gyanúsított kardiológusa 2017-től 2022 augusztusáig 238, holttestekből eltávolított, valamint ismeretlen eredetű szívritmus-szabályozót és kardioverter defibrillátort ültetett be pácienseinek, veszélyeztetve ezáltal egészségüket és életüket. Az implantátumok újrahasznosítását az eszközök használati utasítása és a hatályos jogszabályok is tiltják.
Az ügyészek szerint a jászvásári kardiológusnak egy általa megszervezett, egészségügyi alkalmazottakból álló hálózat bocsátotta rendelkezésére az "újrahasznosítható pacemakereket", amelyeket a hozzátartozók engedélye nélkül távolítottak el elhunyt páciensek testéből. Az eszközök nem kerültek be a kórház nyilvántartásába, így nincs írásos nyoma annak, hogy sterilizálták volna őket.
A nyomozók szerint több esetben olyan pácienseknek ültették be az újrahasznosított pacemakereket, akiknek nem volt szükségük rá, de a kardiológus fiktív diagnózist felállítva, vagy rosszullétet okozó gyógyszereket felírva számukra elhitette velük, hogy a műtét elkerülhetetlen.
Másik öt, bűnrészességgel gyanúsított orvost 60 napra hatósági felügyelet alá helyeztek, eltiltva őket az orvosi hivatás gyakorlásától. Az állami egészségügyi intézményekben hivatali kötelességüket teljesítő orvosok különböző pénzösszegeket kaptak megvesztegetésként a páciensektől - közölte a legfőbb ügyészség.
Az ügyben 24 házkutatás végeztek pénteken Brassó, Iasi és Neamt megyei helyszíneken. A Mediafax hírügynökség szerint ezek során 25 szívritmus-szabályozót, 36 értékes festményt és 150 ezer eurónyi (57 millió forint) készpénzt foglaltak le.
Négy páciens ellen megvesztegetés miatt indult büntető eljárás.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


