Török-szíriai földrengés

Megérkezett Törökországba az Egyesült Államok két mentőcsapata

A két csapat egyenként 90 emberből áll.

2023.02.09 08:37MTI

Már Törökországban van az Egyesült Államok két, nagy létszámú kutató-mentő egysége, hogy segítsék a török hatóságokat a földrengés utáni munkában - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának koordinátora szerdán.

John Kirby sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a két csapat egyenként 90 emberből áll. Hozzátette: továbbra is folyamatosan egyeztetnek a török partnerrel a szükséges segítségről.

Ezzel egy időben Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a NATO főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén a törökországi mentőakcióval kapcsolatban tudatta, hogy az amerikai fél helikopterekkel is segít, hogy elérjék az elszigetelt településeket.

A külügyminiszter közölte, hogy az Egyesült Államok a földrengés szíriai károsultjainak partner civilszervezeteken keresztül nyújt segítséget. Szíria és az Egyesült Államok között jelenleg ugyanis nincsenek diplomáciai kapcsolatok.

Blinken beszámolt arról is, hogy mindkét országba érkeztek tapasztalt vészhelyzet-elhárítók, mérnökök, veszélyes anyagokhoz értő szakemberek, és egészségügyi személyzet. Több mint 80 tonna eszközt vittek a katasztrófa-sújtotta területekre - fűzte hozzá az amerikai tárcavezető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.