Hadsereg

Varsóban a Patriot rakétarendszerrel tartanak kiképzési gyakorlatot

A Patriotokat kezelő katonák kiképzése keretében a rakétarendszerek áthelyezését is gyakorolják.

2023.02.07 13:03MTI

Kiképzési gyakorlatot tartanak Varsóban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerekkel - közölte kedden Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter, aki szerint a művelet célja az elrettentés.

Blaszczak a varsói Bemovo negyedben működő katonai repülőtéren megszemlélte a gyakorlatot. Emlékeztetett: a lengyel hadsereg számára 2018-ban rendeltek meg 16 indítóállásból álló, két korszerű amerikai Patriot-üteget, melyek közül az első tavaly ősszel érkezett meg Lengyelországba.

A Patriotokat kezelő katonák kiképzése keretében a rakétarendszerek áthelyezését is gyakorolják - mondta el Blaszczak. A miniszter korábban a Twitteren már jelezte: a kiképzés fontos elemeként a rendszereket a közép-lengyelországi Sochaczew városából Varsóba viszik át.

Blaszczak elmondta: tervezett gyakorlatról van szó, melynek része a rendszerek áthelyezése és egyes elemeinek összehangolása. Hozzátette: az ilyen műveletekről a hadsereg elvből nem szokott tájékoztatni, most azonban tudatosan adtak hírt róla. Célja ugyanis egy esetleges támadó elrettentése, a lengyel hadsereg felkészültségének demonstrálása - húzta alá.

Az ukrajnai háború tapasztalata mutatja, mennyire fontos a légvédelem biztosítása - mondta a miniszter.

A második Patriot-üteget várhatóan március végéig telepítik Lengyelországba. A lengyel védelmi tárca tavaly májusban további hat üteg beszerzését célzó ajánlatkéréssel fordult az amerikai partnerekhez.

Emellett az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében - átmeneti jelleggel - két másik Patriot-üteget telepítettek Délkelet-Lengyelországba. Szintén átmenetileg januárban nyolc régebbi típusú, a német hadsereg készleteiből felajánlott Patriot-rakétaindítót telepítettek a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságba is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.