Háború

Oroszország figyelmeztetést adott ki az urániummal töltött lövedékeket használata miatt

Moszkva óva intette a nyugati hatalmakat attól, hogy szegényített urániumot tartalmazó lőszerekkel és olyan nagy hatótávolságú fegyverekkel lássák el Ukrajnát, amelyekkel mélyen orosz területen fekvő városokat lehet támadni.

2023.01.27 02:30ma.hu

Ukrajna nyugati haditechnikai eszközökhöz tartozó szegényített uránnal töltött lőszerekkel való ellátását Moszkva "piszkos bombák" használatának tekintené - mondta Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz küldöttség vezetője.

Az EBESZ Biztonsági Együttműködési Fórumának plenáris ülésén felszólalva Gavrilov óva intette "a kijevi hadigépezet nyugati szponzorait" a "nukleáris provokációk és zsarolások" bátorításától.

"Tudjuk, hogy a Leopard 2 harckocsik, valamint a Bradley és Marder páncélozott harcjárművek használhatnak szegényített urániumot tartalmazó lövedékeket, amelyek szennyezhetik a terepet, ahogyan ez Jugoszláviában és Irakban is történt" - mondta. "Ha Kijevet ilyen lőszerekkel látnák el, amelyeket a nyugati nehéz haditechnikai eszközökben használnának, azt úgy tekintenénk, mintha "piszkos atombombát" vetnénk be Oroszország ellen, annak minden következményével együtt".

Gavrilov arra is figyelmeztetett, hogy Moszkva megtorolja, ha a Nyugat nagy hatótávolságú fegyverekkel látná el Kijevet, hogy csapásokat hajtson végre orosz városok ellen.

"Ha Washington és a NATO-országok fegyverekkel látják el Kijevet az orosz terület mélyén fekvő városok elleni csapásokhoz és az alkotmányosan megerősített területeink elfoglalásának kísérletéhez, az kemény megtorló akciókra kényszerítené Moszkvát. Ne mondják, hogy nem figyelmeztettük önöket" - jegyezte meg.

Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy minden Ukrajnának szánt, fegyvereket tartalmazó szállítmány az orosz erők törvényes célpontjává válik, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig megjegyezte, hogy a nyugati fegyverek Ukrajnába áramlása nem segíti a Moszkva és Kijev közötti esetleges tárgyalásokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.