Energia

Romániában tavaly több mint 60 százalékkal nőtt az energiaszolgáltatók elleni panaszok száma

2776 szabálysértést állapítottak meg.

2023.01.26 22:30MTI

Több mint 39 ezer panaszt jegyeztek be tavaly az áram- és gázszolgáltatók ellen az energetikai szabályozó hatóságnál (ANRE), 64 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A hatóság csütörtöki közleménye szerint a panaszok túlnyomó többsége az energiaszámlákra, a mérőórák leolvasására, illetve ennek elmulasztására, az árkompenzációról és árkorlátozásról szóló kormányzati intézkedések alkalmazására vonatkozott.

Az ANRE a panaszok nyomán 2776 szabálysértést állapított meg és 37,2 millió lej (3 milliárd forint) értékben szabott ki bírságot a szolgáltatókra.

Az áramszolgáltatóknál észlelt, 25,7 millió lejes pénzbüntetéssel szankcionált 2371 kihágásnál első helyen említi a hatóság közleménye a villanyórák rendszeres leolvasásának elmulasztását, és a villanyszámlák - a fogyasztók szerint valótlan - becslésekre alapozó kiállítását.

Az ANRE korábban jelezte: a gyakori panaszok miatt 2022 decemberében szigorították a szankciókat és immár akár egymillió lejes (80 millió forint) bírságot is kiszabhatnak azokra a szolgáltatókra, amelyek nem olvassák le legalább három havonként a fogyasztásmérőket.

A második leggyakoribb panasz az volt, hogy a szolgáltatók nem hajlandók szerződést kötni a fogyasztók által újonnan - többnyire kormányzati támogatással - felszerelt napelemekkel termelt villamos energia átvételéről, holott törvény kötelezi őket erre.

A gázszolgáltatóknál 405 kihágásért 11,5 millió lejnyi bírságot szabott ki a szabályozó hatóság, többnyire a szolgáltatás bevezetésével kapcsolatos törvényi előírások megszegése és kisebb mértékben a számlázással kapcsolatos panaszok miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.