Élelmiszerválság
Élelmiszerminőség - Románia szerint a narancslémennyiség országonként változik
Vizsgálatot kértek az EU-ban három üdítőital esetében a termék összetételében tapasztalt eltérések miatt.
2023.01.14 15:14MTIRománia vizsgálatot kért az Európai Unióban háromféle Fanta üdítőital esetében a termék összetételét illető eltérések miatt, miután a román fogyasztóvédelem arra a következtetése jutott, hogy a narancslémennyiség országonként változik.
A román fogyasztóvédelem pénteki közleménye szerint az uniós belső piaci információs rendszerben (IMI) kérték a tagállamoktól a vizsgálat lefolytatását. A román fogyasztóvédelem szerint ez a kezdeményezés úttörő jellegű lehet az élelmiszerek esetében tapasztalt úgynevezett kettős mérce megállapításában, amikor ugyanazoknak a termékeknek eltérő az összetételük egyes tagországokban.
A román hatóság szerint azért indokolt az eljárás, mert a három üdítőt nagy mennyiségben fogyasztják az európai polgárok. Közölték, hogy a narancsos, a narancsos cukormentes Fanta és a citromos Fanta esetében tapasztaltak eltéréseket. Így például a narancsos Fantában a narancslétartalom 5 százalék alatti három tagállamban, 5 százalék tizenhárom tagállamban, 6 százalék négy tagállamban, 8 százalék három tagállamban, 12 százalék kettőben, illetve 20 százalék másik két tagállamban.
Elmondta: korábban azt a magyarázatot kapták a termelőktől, hogy a piaci felmérések szerint a románok nem szeretik annyira a narancsot, ezért indokolt az alacsonyabb narancslétartalom.
Horia Constantinescu, a fogyasztóvédelem vezetője emlékeztetett, hogy az általa vezetett hivatal már 2019-ben jelezte ezeket a rendellenességeket, és most kérte, hogy Románia irányítása alatt folytassák le az üdítő esetében az európai vizsgálatot, amelynek a végén a szabálytalanságot elkövető vállalatokat akár üzleti forgalmuk 4 százalékával is megbírságolhatják.
A román fogyasztóvédelmi hatóság már 2019-ben közölte, hogy a romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően, a nyugat-európai áruval összevetve.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


