Magyarság
Kelemen Hunor: bőven egymillió felett van a romániai magyarság
Szerinte nincs szó 250 ezres fogyásról.
2022.12.30 12:52MTIKelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint bőven egymillió felett van a romániai magyarság, hiszen majdnem két és fél millió állampolgár nem vallotta be nemzetiségét a romániai népszámláláson, és közöttük biztosan olyan arányban vannak a magyarok, mint akik nyilatkoztak a nemzetiségükről, ezért szerinte nincs szó 250 ezres fogyásról.
A politikus pénteken a Maszol.ro erdélyi hírportálnak nyilatkozott a romániai népszámlálási eredményekről, amelyeknek az előzetes adatait pénteken tette közzé a román országos statisztikai intézet. Eszerint 1 000 2200 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, így a magyar kisebbség a lakosság 6 százalékát teszi ki azok körében, akik válaszoltak erre a kérdésre. A legutóbbi, 2011-es cenzuson 1 227 623 személy nyilatkozott ugyanígy.
Az RMDSZ elnöke szerint az látszik, hogy összességében nagy népességfogyás látható, amely arányaiban nagyjából ugyanúgy érinti a romániai magyar és a román közösséget is, és - mint mondta - ez a fogyás 32 éve tart. Szerinte az előzetes adatok reális helyzetképet mutatnak a romániai magyarságról.
"Egymillió fő felett vagyunk, és nincs szó mintegy 250 ezres fogyásról, ugyanis van majdnem 2 és fél millió olyan polgár, aki a nemzetiségét nem vallotta be, és közöttük biztosan olyan arányban vannak magyarok is, mint akik bevallották nemzetiségüket, tehát ilyen értelemben a nagy számok törvénye itt is érvényesül. Szerintem bőven egymillió fölött vagyunk" - jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint "semmi ok az ünneplésre, de a pánikra sem". Nyomatékosította: "ez a közösség Erdélyben akar élni, itt képzeli el a jövőjét, egy erős közösség, és képes megmaradni. Nekik biztosítani kell a megmaradáshoz szükséges feltételeket, beleértve az identitásmegőrzés intézményi kereteit" - mondta.
"Nem gondolom, hogy az előzetes adatok alapján pesszimista hangot kellene megütni, de azt sem, hogy ünnepelnünk kellene, hanem reálisan kell néznünk a helyzetünket és erre kell jövőt építenünk, erre a több mint egymillió emberre, aki Erdélyben él" - mondta az RMDSZ elnöke. Rávilágított: érdemes megnézni a népesség korfáját is, mert látszik, hogy a teljes romániai lakosság elöregedőben van, és nyilván ez érvényes a romániai magyar közösségre is.
Felidézte: az RMDSZ azért hirdette meg a családpolitikáját, mert az éves statisztikai adatkból is látszott, hogy szükség van olyan hosszú távú közpolitikára, amely javítani tudja a demográfiai mutatókat, segít a gyermekvállalásban, és segít a fiatal családoknak a megkapaszkodásban - mondta az RMDSZ elnöke, akit a Maszol.ro hírportál idézett.
Kelemen Hunor köszönetet mondott a romániai magyaroknak, akik büszkén kiálltak magyarságuk mellett, és mindazoknak, akik megszervezték, vagy valamilyen formában segítették a népszámlálás lebonyolítását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


