Bűncselekmény
97 évesen ítélhetik el a náci haláltábor egykori titkárnőjét
Irmgard Furchnert azzal vádolják, hogy bűnrészesnek tekinthető mintegy 11 ezer ember halálában.
2022.11.23 08:17MTIKét év felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz az ügyészség a stutthofi náci haláltábor egykori titkárnője ellen - közölte az észak-németországi Itzehoe város bírósága.
A 97 éves Irmgard Furchnert azzal vádolják, hogy bűnrészesnek tekinthető mintegy 11 ezer ember halálában, akik a ma Lengyelországhoz tartozó Sztutowóban, a stutthofi koncentrációs táborban vesztették életüket. Történészek adatai szerint a Gdansk közelében található táborban összesen mintegy 60 ezer embert gyilkoltak meg, zsidókon kívül, lengyel partizánokat és szovjet hadifoglyokat is.
Amint a vádbeszédben elhangzott: a kivégzések idején 18 éves vádlott a táborparancsnok, Paul Werner Hoppe titkárnőjeként fontos pozíciót töltött be, mivel a tábor napi működtetése is hozzá tartozott.
A 2021 szeptemberében kezdődött per érdekessége hogy a vádlott már az első tárgyalási napon megszökött, de néhány órával később elfogta a rendőrség.
A per egyike a Németország második világháborús eseményeivel foglalkozó utolsó eljárásoknak. A német igazságszolgáltatás a második világháború vége után 77 évvel is kitartóan és szigorúan igyekszik felkutatni a még élő náci háborús bűnösöket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06