Konfliktus

Aknagránátok hullottak Szíria felől a törökországi Karkamis településre, halottak

A lövedékek egy középiskolát, két házat és egy kamiont találtak el.

2022.11.21 12:23MTI

Aknagránátok hullottak Szíria felől a délkelet-törökországi Karkamis településre. Az incidensben három ember életét vesztette, hatan pedig megsebesültek, köztük ketten súlyosan - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség.

A lövedékek egy középiskolát, két házat és egy kamiont találtak el. A kamion a becsapódás következtében kigyulladt.

Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta, hogy a halottak között egy tanár és egy diák is van.

Hasonló incidens már vasárnap is történt Karkamisban, de akkor az aknagránátok egy kopár területen csapódtak be.

Az Anadolu beszámolója szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát teszik felelőssé a támadásért.

A török légierő a hétvége óta csapásokat mér az YPG észak-szíriai, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet észak-iraki hadállásaira, mert Ankara a kurd fegyvereseket okolja a november 13-ai isztambuli robbantás miatt. A hadművelet neve: Karom-Kardet.

A török vezetés az YPG-t a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK szíriai szárnyának tekinti, és ugyancsak nemzetbiztonsági fenyegetést jelentő terrorszervezetként kezeli.

Az újabb török katonai fellépésre reagálva a kurd milíciák megtorlást helyeztek kilátásba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.