Energiaválság

Tervezett karbantartás miatt leáll a krskói atomerőmű

A kiégett fűtőelemeket továbbra is a NEK-ben tárolják, amíg nem épül meg a megfelelő tároló.

2022.10.02 17:56MTI

Tervezett karbantartás miatt egy hónapra leáll Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban - közölte pénteken a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy a 90-100 millió euróra becsült javítás költségeit saját forrásból fedezik.

A Krsko Atomerőmű (NEK) 513 egymást követő napon üzemelt, gyakran teljes kapacitással, hogy kompenzálja a vízerőművek aszály okozta alacsonyabb teljesítményét. A javítások mintegy 10 megawattal növelik az erőmű teljesítményét - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Stane Rozman, a NEK igazgatóságának elnöke elmondta: a javítások több mint 4000 eljárást vonnak maguk után, többek között a nukleáris fűtőanyag közel felének cseréjét, karbantartási munkálatokat és alkatrészcseréket. A kiégett fűtőelemeket továbbra is a NEK-ben tárolják, amíg nem épül meg a megfelelő tároló - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ebben az évben készül el az erőműben egy új száraztároló.

A vállalat vezetője elmondta: Szlovénia áramellátásának mintegy ötödét a NEK adja, a javítások miatti hiányt az ország vízerőművei fedezik, a brestanicai hőerőmű pedig szükség esetén növeli a termelését.

A 32 napos javítások során az országos energiaellátásban nem várhatók problémák - mutatott rá Rozman, aki egyben emlékeztetett, hogy az atomerőmű négy évtizednyi kereskedelmi tevékenység után sokkal magasabb technológiai és biztonsági szinten van, mint mikor először forgalomba állították.

A NEK kapacitása 4,5 terawattóráról, 5,6 terawattórára nőtt az elmúlt 40 évben, amit az üzemanyag-ciklusok optimalizálásával, a berendezések és az üzem rendszereinek folyamatos korszerűsítésével, a munkafolyamatok optimalizálásával és az alkalmazottak elhivatottságával értek el - tette hozzá.

A vállalatvezető rámutatott, hogy a NEK története során a környezetvédelmi előírások megsértése nélkül üzemelt. "Az erőmű extrém körülmények között is teljes kapacitással működött, leginkább ezen a nyáron, amikor Szlovéniát rendkívüli hőség és szárazság sújtotta" - fogalmazott.

"Az ütemezett javítások ezen köre, amely várhatóan november 2-án zárul le, az utolsó volt az állami tulajdonú NEK eredetileg tervezett 40 éves élettartamában, és ezzel megkezdődik a 20 éves élettartam meghosszabbítás" - mondta Rozman.

A Westhinghouse amerikai vállalat közreműködésével épült egyreaktoros, nyomottvizes atomerőmű a szlovén-horvát határ közelében, a magyar határtól 80 kilométerre található, és még a jugoszláv korszakban, 1983-ban kezdett működni. Az erőmű tulajdonosai 50-50 százalékban a szlovén Gen Energija és a horvát Hrvatska Elektroprivreda (HEP). Az erőmű évente 5,6 milliárd kilowattóra (kWh) áramot termel, a szlovén villamosáram-igény mintegy negyedét és a horváténak mintegy ötödét fedezi. Bezárását 2023-ra tervezték eredetileg, de élettartamát meghosszabbították 20 évvel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.