Bűnügy

Europol: emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással kapcsolatos honlapokat azonosítottak nemzetközi nyomozók

Főként kiszolgáltatott ukrajnai menekültek, valamint gyermekek voltak a bűnözők áldozatai.

2022.09.21 12:18MTI

Emberkereskedelemmel, köztük főként kiszolgáltatott ukrajnai menekülteket célzó, valamint gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos honlapok tucatjait azonosították weboldalak ellenőrzését végző nyomozók - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.

Az Europol közlése szerint a hollandiai Apeldoorn rendőrakadémiáján tartott akciónapon húsz ország nyomozói olyan bűnözői hálózatok felderítésére összpontosítottak, amelyek a közösségi médiát, az üzenetküldő alkalmazásokat, a világhálót és az úgynevezett darknetet, az internet különleges titkosító technológiákkal működő, főleg bűnözők által használt részén működő honlapokat használnak emberkereskedelem folytatására.

A nyomozók főként az ukrajnai menekülteket célzó emberkereskedőket vették célba, köztük is különösen azokat, akik gyermekek szexuális kizsákmányolásával hozhatók összefüggésbe. Emellett a kizsákmányolás egyéb formáival, a többi között a kényszermunkával kapocslatban is vizsgálódtak.

A nyomozók 114 online platformot vizsgáltak át, amelyek közül 30 kiszolgáltatott ukrajnai menekültekkel volt kapcsolatban. Ötvenhárom ellenőrzött online felület emberkereskedelemmel kapcsolatos linkekkel volt ellátva, közülük tíz ukrajnai menekülteket célzott meg. Négy olyan platformot találtak a darkweben, amelyek gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozott. Emellett 80 felhasználónevet ellenőriztek, amelyek közül 30 ukrán állampolgárok esetleges kizsákmányolásával hozható összefüggésbe.

Az akciónap során 11 feltételezett emberkereskedőt azonosítottak, akik közül öt különösen kiszolgáltatott helyzetben lévő ukrán állampolgároknak kínálta jogtalan "szolgáltatásait". Az emberkereskedelem 45 lehetséges áldozatát azonosították, közülük 25 ukrán állampolgárságút. Végezetül húsz olyan platform esetében rendeltek el további nyomozást, amelyek létrehozói feltételezhetően kapcsolatban állnak emberkereskedőkkel.

Az Europol támogatta akcióban Ausztria, Albánia, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, valamint Ukrajna illetékes hatóságai vettek részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.