Ünnep
Megteltek a sörsátrak az Oktoberfest első estéjén
A fesztiválsör túlzott fogyasztása miatt kidőlt vendégek sorát egy fiatal nő nyitotta meg, akit röviddel 14 óra után kellett ellátni.
2022.09.18 16:56MTIA hideg és a rekordmagas árak ellenére megteltek a sörsátrak az első este a világ egyik legnagyobb népünnepélyén, müncheni Oktoberfesten, amely két év járványügyi szünet után szombaton kezdődött el.
A Münchener Merkur című lap beszámolója szerint a legtöbb sörsátrat már este fél nyolckor lezárták, így hosszú sorok alakultak ki a bejáratoknál.
A szövetségi rendőrség vasárnapi összesítése szerint a bajor tartományi főváros legnagyobb szabású rendezvényének első estéje viszonylag nyugodt volt, egy ember miatt szexuális bűncselekmény gyanúja, egy másik ellen kábítószer birtoklás miatt indítottak eljárást.
A mentőszolgálatnak több munkája volt, rögtön az első este elérték a legutóbbi, 2019-es Oktoberfest ritmusát, 22 óra körül már percenként szállítottak az egészségügyi állomásra egy-egy újabb ápolásra szoruló ittas látogatót, azaz "sörhullát" - nyilatkozott a több műszakban 450 mentőst és nagyjából 50 mentőorvost foglalkoztató szolgálat szóvivője, Markus Strobl.
A kereskedelmi forgalomban szokásosnál magasabb, 6 százalék körüli alkoholtartalmú fesztiválsör túlzott fogyasztása miatt kidőlt vendégek sorát egy fiatal nő nyitotta meg, akit röviddel 14 óra után kellett ellátni.
A 17 napos, október 3-ig tartó fesztivált szombat délben nyitották meg. Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester, a szociáldemokrata Dieter Reiter ütötte csapra - a művelet a harmadik ütéssel sikerült -, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök, a konzervatív Markus Söder kapta a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől rendezik a fesztivált.
Az ital minden eddiginél drágább, korsónként (1 liter) 12,60-13,80 euró (5166-5658 forint) közötti összeget kérnek érte, ez csaknem 16 százalékos emelkedés 2019-hez képest. Azonban a szervezők várakozása szerint a látogatók száma így is elérheti a járvány előtti éveket jellemző hatmillió körüli szintet.
Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték. 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. Háborúk és járványok miatt eddig 26-szor maradt el, így az idei a 187. Oktoberfest Münchenben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06