Világvége

Már csak a zombiapokalipszis hiányzik a spanyol miniszterelnök szerint

Pedro Sanchez szerint országának olyan nagy kihívásokkal kell szembenéznie, mint a világjárvány és az ukrajnai konfliktus következményei.

2022.09.15 13:39ma.hu

A spanyol kormánynak számos kritikus helyzettel kellett megküzdenie az elmúlt években, például az elmúlt évszázad legsúlyosabb világjárványával, és minden mással, csak a zombiinvázióval nem - mondta Pedro Sanchez miniszterelnök a TVE-nek adott keddi interjújában.

Sanchez kifejtette, hogy 2018-as hivatalba lépése óta kormányának olyan problémák áradatával kellett megküzdenie, mint a Covid-19 világjárvány, a La Palma vulkánkitörés, a Filomena vihar, a majomhimlő, valamint az ukrajnai konfliktus és az azt követő gazdasági következmények.

A spanyol államfő a kormánya alacsony közvélemény-kutatási számairól kérdezve azt mondta, hogy megérti az emberek frusztrációját és dühét, és azon dolgozik, hogy "megfordítsa ezeket a felméréseket".

Az elmúlt évben áremelkedést elszenvedő uniós államok közül Spanyolországot különösen súlyosan érintették a koronavírus-járvány és az ukrajnai konfliktus gazdasági következményei. A spanyol nemzeti statisztikai intézet jelentése szerint júliusban 10,7%-ra ugrott a fogyasztói infláció az országban, miközben az elmúlt 12 hónapban az áram ára 49%-kal, az üzemanyag és a gáz 23,9%-kal, az élelmiszereké pedig 13,5%-kal emelkedett.

Ami a világvége-forgatókönyveket illeti, a spanyol kormány korábban kijelentette, hogy nem rendelkezik semmilyen protokollal egy zombiapokalipszis esetére, ellentétben olyan országokkal, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, amelyek hivatalosan megerősítették, hogy rendelkeznek ilyen vészhelyzeti tervekkel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.